Örülök hozzászólásodhoz és megállapításaiddal mélységesen egyetértek. Érdeklődő amatőrként elmesélem egy emlékemet, ami a hozzáálásról szól:

Fiatal házasként albérletben laktunk és nagyon nem szerettük, hogy a "házinéni" mindig akkor jött főzni, amikor mi már elkezdtük. Persze jopbban tudott mindent.

Úgy döntöttünk, hogy a szomszédos étteremben ebédelünk ezután. (Kb 100 fő befogadóképességű, üzemikonyha - napi 4-500 adag) funkciót is ellátó intézmény)

Kezdetben menüket rendeltünk. (1. + élmény) a levesek, főzelékek nem rántásízűek voltak, a köretek nem csirízek, s a frissensült jellegű ételek frissensültek voltak (ropogós bundában elomló húsok). Később munkaidő beosztásunk miatt az ebédidő végén értünk oda - a la carte!

A nejem sertést, vagy szárnyast kért, én többnyire marhát. (a marhahús sütéssel akkor ismerkedtem, s már túl voltam a csizmatalp alkotás korszakán, no meg árban a bélszín akkor pariban volt a s. karaj árával.) Sokat olvastam is erről a műfajról.

Mindig azt kaptam amit kértem, úgy sütve, ahogy rendeltem. Egyszer történt, hogy a Budapest módra készitett bélszín ragujába s.máj volt belesütve. Ezt egy szelíd kérdés formájában szóvá tettem a pincérnek, aki elnézést kért. Legközelebbi alkalommal maga chéf vette fel a rendelést, Ő is exkuzálta magát és felajánlotta, hogy csinál nekünk egy különleges módozatot, ami nem volt az étlapon - mondván, hogy szeretne edzésben lenni az étlaptól eltérő ételekben is. Nem csalódtunk.

Attól kezdve ez rendszerré vált, s étkezés után az ital szürcsölgetése közben jókat beszélgettünk. Elmondta, hogy neki ideálja a francia kisvendéglő, ahol a tulaj maga ülteti le a vendéget, a konyhafőnök személyesen beszéli meg az ételsort, a pincér meg a felszolgálás mellett italt kínál és kóstoltat.

Elmondta még, hogy szigorú rendet tart a konyhában, nem enged meg lazaságot. A személyzet csakis a menű maradékát viheti haza, néha kivételesen a készételből 1-1 adagot.

Különleges 3-4 év volt, azután megkaptuk lakásunkat a város másik végén, s mikor visszamentünk már Budapestre költözött - mondta a pincér, aki szinte bárátunk lett. Időnként ma is találkozunk néhány szót is váltunk.