Egyetértek.
Megértem az indulatokat természetesen, de ez a vérgőzös hőzöngés itt a topikon (más topikokat nem olvasok a témával kapcsolatban, tehát nem tudom, mi a helyzet máshol) már elég kellemetlen, ciki és bevallom, időnként kabaréba hajló.
Kiderült az ügy, rendőrség nyomoz, voltak/vannak nyilatkozatok, cikkek, műsorok, nem lehet agyonhallgatni. A nyomozás lezártára várni kell így is, úgyis, nyilván csökkenni fog az érdeklődés, aztán majd újra fellángolnak az indulatok, amikor lesz eredmény.
A normális közvélemény ennél többet nem tehet.
Hőzöngeni meg ocsmányul kommunikálni, teljesen lemenni primitívbe persze lehet, de ez nem hiszem, hogy jó fényt vetne a többi, a jó oldalon álló emberre, véleményét normális hangnemben, de ugyanakkor elítélően kifejtőre.
Ha valakiben nagyon sok energia teng túl és szeretné levezetni, valmaint az állatvédelmért tenni valamit, tessék: lehet menni az állatmenhelyekre, mindig van mit segíteni: takarítani, sétáltatni a kutyákat, adomyánokat vinni, gyűjteni.
A topikom pld. május 19-én megy a szokásos támogató menhelylátogatásra a Noéra.
Akár ez a tiopik is találhatna magának egy menhelyet, ahol segíthetne az ott dolgozóknak és az ott befogadott és élő állatoknak, míg le nem csillapodik a topiktagokban az indulat. Ott lehet a témáról is beszélgetni mondjuk alomtakarítás vagy éppen befogdaott kutya sétáltatás közben.
Bízzuk most már a rendőrségre és a törvényre, mi történik. Remélem, hamarosan kiderül.