Nem azt mondtam, hogy kibasztad, hanem mondtam egy extrém példát.
Aztán van a másik dolog: ha az ember péntekről szombatra utazik lefele, és szombatról vasárnap visszafele, biztos lehet benne, hogy tárt karokkal várják a traffipaxoló és egyéb rendőrök :-)
Nekem egyébként volt olyan esetem, hogy ácsorgó (ellenkező irányba trafizó) rendőröktől megkérdeztem Montanában, Bulgáriában (aki járt ott, tudja, hogy mennyire súlyos hely, a nemzetközi út egy része a lakótelepen vezet át, a focizó gyerekek között, pl.), hogy hol kell letérni Szófia felé. El is magyarázták, hogy 300 m, majd jobbra. Mivel nem volt egyértelmű a szitu, túlmentem rajta, és ezért balra-balra kanyarodással találtam vissza. Ez ugye, mint kiderült, kétszeres záróvonal-átlépést jelentett, ugyanis a rendőrök gyorsan összepakolták a cuccost, és száguldottak utánam. 50 levám bánta. Ennek ellenére nem utálom a bolgárokat, csak sajnálom szerencsétlen rendőröket.