Én is abba a hibába estem, amibe te. Utánajártam ennek a szerencsétlennek, és minél többet tudtam meg róla és munkáságáról, annál inkább elkeseredtem... Egy picit úgy éreztem a linkek között keresgélve, mintha egy aberrált kéjgyilkos nyomait kutatnám. Így akadtam erre is:

http://www.mozgovilag.hu/2002/09/12%20rolrol.html

Ennek a szcénának az volt a célja - legalábbis az első percekben ilyesmiről volt szó -, hogy egy Toepler Zoltán nevezetű fiatalember megőrülésének történetét bemutassa. Megbolondulni persze sokféleképp lehet, de a bolond ténykedése csak akkor több klinikai esetnél, ha a bolond beszédben van rendszer. Futóbolond drámai vagy epikai hőssé avanzsálását tiltják már a kicsit igényes krimik is, csakúgy, mint a drámák. A mi T. Z.-nk narkózás következtében veszíti el világos tudatát, s ez bizony bús eset, de ha nem tudjuk, miért tett ekkora kárt magában, akkor ügye nem több drogambulanciai feladatnál. De még egy lelkiismeretesebb kezelőorvost is érdekel, hogy páciense miféle bajok ellen menekültében nyúlt a narkotikumhoz. Ezért van a világirodalom jeles őrültjeinek követhető logikájuk, valamely jellemvonásuk eltorzulása társadalmi tényezőkre ezért vezethető vissza. Gondoljunk csak rá, hogy Nérót a féktelen sikervágy, Popriscsint a magány, Macbethet a hatalom teszi eszelőssé. A mi T. Z.-nk narkózik, mert valamely ismeretlen szellemi tartományt akar megismerni. Csakhogy amit erről delíriumában elmond, merő lapos közhely, handabanda, lótifutizás háztetőtől sírgödörig. Nincsen módunk részvétet érezni iránta, mert azt nem tudhattuk meg, hogy drogozás előtt értelmesebb volt-e; nem érezzük áldozatnak, aki egy bármi értéket képviselő felismerésért feláldozta magát, barátai és ismerősei pedig éppoly lila beszédű, tötyörgő alakok, amilyennek őt látjuk: egyéniségnek látszani vágyó, de cselekedni semmiért se képes valakiknek.