Nem éhségsztrájkra gondolok, hanem pl. amikor az ember nagyon a padlón van lelkileg. Amikor marhára nem érdekli az élet, és éppen azon töri a fejét, hogyan lehetne befejezni. Amikor minden más sokkal fontosabb és jelentôségteljesebb, mint holmi kaja. És ki van borulva, és globális válságban van... És akkor egyszercsak rátör az éhség, ellenállhatatlanul... És sehogysem érti, hogy ennek most itt mi a szerepe. "Hogy jön ide a kaja?"
Az öszötneinkről akkor van tudásunk,ha már jelentkeztekNem tudom. Nekem általában nincs tudomásom az ösztöneimrôl. Még ha jelentkeznek is. Csak akkor, ha kimondottan utánabányászkodok, hogy miért van bennem valami érzelem. Félelem, vágy, éhség, vagy ilyesmi. De általában az alapösztönökig nem is jutok el, ha keresem. Élet-, fajfenntartás. Hamarabb leragadok, valami felszínesebb magyarázatnál.
Mondjuk példa: megijedek egy ijesztô alaktól. Az utcán, esetleg. Villámgyorsan átsuhan rajtam egy szörnyü félelem. Ha belegondolok, hogy miért, rendszerint nem jutok el az életösztönig, hanem csak max. addig, hogy a fejemben az ilyen alakok valamiért "veszélyesnek" minôsültek, valami elôzetes "információ alapján "bekódoltam" veszélyesnek. Ezen el lehet rágódni késôbb, hogy miért, de az nem jut soha eszembe, hogy az "életösztön" kerülteti ki velem ezt az embert kétszáz méteres körzetben.