Hát nekem is elég sok energiámba került mire idejutottunk, és hát nekem meg az állatokból sosem elég és még mindig telhetetlen vagyok. :) Csakhát a többiek miatt nem lehet. Én is várom már a saját lakást, házat, de még az nagyon messze van. Itt is valahogy mindig azt érzem hogy valamelyik álat mindig útban van valakinek. Apa csak a kutyát fogadta el, az öcsém a patikat utálja (és velük meg velem van egy szobában, szal azért aranyos, hogy miattam eltűri!), bratyóm a kutyát utálja azért mert ilyen kicsi és neki nem teccik, meg ha a papagáj csipog, akkor mindig meijeszi, hogy abbahagyja. Én meg állandó összetűzésbe vagyok vele az állatok miatt, mert egyszerűen képtelen tolerálni. Egyedül a cicát ajnározza. De a csinálmányát azért sose teszi el.. Mind1.. Szoval tudom milyen ha a körülötted lévők miatt nem tudod megvalósítani a vágyaidat, és sose könnyű. Én azért még szerencsés vagyok hogy azért nagy nehezen, de megengedték a szüleim, és mindenki "eltűri". Na jó.. anyu még szereti is őket! :) Csak mindig panaszkodik, hogy mekkora kosz csinálnak, meg hogy hullik a szőrük. :) Azért a nézeteltérések nagyrésze főleg a bratyóm miatt van, de a többiek tényleg tolerálják az álataimat. Mázlim van! :)
Különben kiskoromban, az öcsémel ugyeskedtünk és föl akartunk hozni egy kutyust úgy, hogy a többiek ne tudják. Meg is csináltuk neki a szobánkban a helyet, de aztán amikor hoztuk föl, anyu pont meglátta. Neki is tetszett, de viszakellett vinnünk. Az nagyon rossz volt.. Meg az első egeremet is úgy vettem, hogy anyuék észere sem vették, pedig ott volt a polcomon. Aztán egy nap után már odanyomtam nekik megmutatni! :D Szerencsére nem volt vele semmi gondja senkinek, csak tök vicces volt, hogy észre sem vették! :D