Nagyon helyes kis állatkáid vannak! Ilyenkor irigyellek. Nekem az ősök nagyon nem akarták engedni kiskoromban, hogy akármilyen állatom legyen. Nekem megtette volna egy hörcsög is, vagy valami, de nem lehetett. Egyedül halak lehettek, de az nem ugyanolyan. És nem is nekem voltak, hanem a nappaliban. Anyu aztán arról is tett, hogy ne legyenek. Én is akartam kutyát mindig is. Kaptam is egyet valamelyik szülinapomra, amikor még kicsi voltam kb 12 éves, de anyu nem bírta, és két hét múlva elvitték. :-SS Ezt azóta se értem, hogy akkor minek hozták ide? Már akkor is tudtuk, hogy anyu nem bírja az állatokat, akkor miért adták? Hogy fájdítsák a szívemet? Szal nem értem. És aztán a patik meg úgy lettek, hogy már elég idős voltam, dolgoztam meg minden, és az egyik ismerősöm kérdezte, hogy nem kell-e egy patkány. Én meg akkoriban még soha nem hallottam arról, hogy patkányt lakásban tartani, meg stb, és kíváncsi voltam. És tényleg tök jó fej volt, és hazavittem. Persze anyut nem kérdeztem meg róla. És azóta is vannak. Anyu eleinte nem nézte jó szemmel (monnyuk még most is utálja őket) de aztán idővel megtanulta tolerálni. Meg látta, hogy nekem mennyire etetszenek, és valamelyest uralkodik magán. Meg nem is annyira szörnyűek, szal nem tudom mi baja lehetne velük. Nem kell egy szobában lennie velük, meg nem kell őket simogatnia, szal egy szava se lehet. Aztán a macskát is ugye úgy hoztam haza, hogy nem kérdeztem meg róla senkit. De a macskát szeretik hál istennek.

Tudom, hogy sokan nem értenek egyet velem abban, hogy az ősökkel így "kibabrálok". De soha nem értettem meg azt, hogy miért kell utálni az állatokat, vagy miért mondják azt, hogy szeretjük az állatokat, de csak három lépés távolságról. Énnekem mindig is igényem volt arra, hogy a lábaim körül rohangáljanak a jószágok. De sajna csak most adatott meg ez a macska személyében. Persze én is mindig kutyát akartam, de az úgyse lehet, amíg itthon élek. És mivel elköltözni úgyse fogok jó sokáig még, így bele kell törődjek, hogy kutya nem igazán lesz még egy darabig.