Magyar Kupa lesz mától a tét
Megjelenés dátuma: 2007. április 13. 04:29.00
Szerző: Silye Sándor
Székesfehérvár (sis) - Ma elkezdődik, és szombaton ér véget az idei férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntője Szolnokon. Ennek résztvevője az Albacomp legénysége is.
A Magyar Kupa fináléjának nem lesz résztvevője a tavalyi aranycsata két részese, a címvédő Kecskemét és az ezüstérmes Paks sem. Ott lesz viszont a Lami-Véd Körmend, a PVSK-Pécs Expo, a házigazda Szolnok, valamint a korábbi kétszeres győztes Albacomp legénysége. Először holnap 15.15-kor a Pécs és a Körmend feszül egymásnak, majd 18 órakor kezdődik a Szolnok-Albacomp összecsapás. Ami a címeket illeti: a körmendiek járnak elöl, hat alkalommal emelhették eddig a magasba a serleget, az Albának ez kétszer adatott meg, míg a hazaiak egy alkalommal, éppen a Tisza-parti döntőben nyertek.
Az a tény, hogy az Albacomp a négyes döntő részt vevője, jó dolog. Más kérdés, hogy Fortuna (megint) elfordult tőlük, hiszen a házigazdáknál nehezebb ellenfelet aligha kaphattak volna. Kérdés, mennyire hiányzik most ez a két csata az albásoknál, hiszen a jövő hét szerdán az alapszakaszban elért helyezést eldöntő ütközeten fogadják
Horváth Ákosék a Paks együttesét. Akik pihenten utazhatnak majd szerdán Székesfehérvárra. Márpedig aligha kérdéses, hogy a Paks elleni győzelem talán a kupa megnyerésénél is fontosabb, hiszen vereség esetén az Albacomp alighanem kipottyan az alapszakasz legjobb 4 csapata közül, és abban az esetben hátrányból kezdheti a play-offot.
- Épp olyan fontos a kupagyőzelem, mint a bajnoki mérkőzés. Azért utazunk Szolnokra, hogy hazahozzuk a serleget. Tudjuk azt is, hogy szerdán fontos bajnokit játszunk, de mindenképpen győzni akarunk - mondta az Albacomp szakosztály-igazgatója.
- Ha már eddig eljutottunk akkor nyerjünk! Ha nem sikerül, nincs baj, figyelni kell a szerdai meccsre, de most törődjünk a kupával. Mindenképpen győzni akarunk. Mindegy, hogy van, vagy nincs a Szolnokban
Jurkunas, aki a helyére lép bizonyítani akar - vélte
Matus Gábor, a fehérváriak szakvezetője.
- Nagy öröm számunkra, hogy mi lehetünk a torna házigazdái. Nem baj, hogy az Albacomppal játsszuk az első csatát, mert legalább visszavághatunk nekik a bajnokságban elszenvedett hazai vereségért. Jó szerkezetű, erős csapat az övék, akik bebizonyították, hogy számolni kell velük, de persze nyerni akarunk ellenük is - jelentette ki
Pór Péter, a Szolnoki Olaj vezetőedzője.
Ami a szurkolókat illeti: a fehérváriak már számtalanszor bebizonyították, hogy ott vannak a csapat mellett. Így legutóbb Szolnokon, vagy Pécsen. A csarnokba az elindulók bejuthatnak, hiszen 150 darab belépő áll a rendelkezésükre a szolnoki jegypénztárban. Azért nem tudták megvásárolni jegyeiket a megyeszékhelyen, mert azok csak tegnap készültek el, így nem kerülhettek Székesfehérvárra. Akkor gyerünk, tegye a dolgát mindenki!
A mai csaták két vesztese szombaton 13.30-kor a bronzmeccset, a győztesek 16-kor a döntőt játsszák.