én a hit kritériumának nem a dogmatikusságot tartom, hanem a megalapozatlanságot. persze ez egyazon dolognak két oldala.

ugyebár a dogmatikus, az mindenféle tapasztalat, ellenérv ellenrée ragaszkodik ahhoz, ami van, azaz nem foglalkozik az empiriával.

a megalapozatlanul hívő pedig mindenféle tapasztalat nélkül hisz valamiben, azaz ő sem foglalkozik az empíriával (hiányával).

mindkét esetben az sérül, hogy az elgondolásainknak (egészséges) viszonya legyen a tapasztalatainkkal.

az is érthető persze, hogy ha valaki megalapozatlanul hisz valamit, akkor utána cáfolódás ellenére sem adja fel. hiszen a hitének az alapja nem a tapasztalat volt, akkor mit számít, hogy ez cáfolja?

tehát emiatt persze a kettő eléggé együtt jár.

de ha elképzelek magam előtt valakit, aki ma Allahban, holnap Jézusban, holnapután a reinkarnációban, majd a pokolban, majd a mennyországban, majd Zoroaszterben, majd a zsidó istenben, majd Zeuszban hisz, akkor ez az ember nem éppen dogmatikus, de bizony hívő, és bugyuta egy ember.

nem tudom, mennyivel jobb, mint az, aki Jézusban hisz mióta beleverték. ezzel legalább lehet számolni, hogy hát ez ilyen. a másikkal meg szintén lehet, de egy kis időbe tellik, mirerájössz, hogy olyan, és nem veszed komolyan.