Nem kevertem, csak jelezni akartam,hogy állami dolgok nem olyan fehér feketék.
Azt hiszem én is kifejezetten írtam, hogy az iráni gazdasággal vannak gondok, csak annyit állítottam, hogy pont ezt a mutatót, mint gazdasági válságjelet beadni elég nagy balfékség volt. (mert pont abban a mutatóban kifejezetten jól teljesít)
Ezekről tudok. Ez különösen a kis öböl menti országokra jellemző. A százalékos összehasonlitás azonban nem sokat mond. Ezt már végigjátszottuk néhány évtizeden keresztül. Ezért meg kellene nézni milyen összetételről is van szó. Ebből mennyi az ipari termelő beruházás, mennyi a K+F.
Igazad van (hozzáteszem, én direkt csak az Öböl melletti nagy olajvagyonnal rendelkező országokat szedtem össze, mert te ezekről alkottál véleményt).
Egyébként a beruházások jellegét illeti, abban igazad van, hogy a K+F beruházások aránya általában nagyon alacsony. (ez alól egyébként éppen Irán képez kivételt, aki elsősorban ipari és K+F fejlesztésekre költ, míg szolgáltatásokra kevesebbet.
Evvel ellentétben a beruházások a kis Öböl-menti országokban általában szolgáltatás jellegűek. (Ennek extrém példája az Emirátusok, és ezen belül is Dubai). Talán kivételt képez Kuwait, amely a szolgáltatás mellett nagyon erős (olajiparon kívüli) ipari fejlesztésbe is kezdett. (Ez a szektor 2006-ban 13,5%-os növekedést produkált).
A százalékos összehasonlitás azonban nem sokat mond.
Természetesen nem, hiszen Irán nagy %-os beruházása mellett is kevés összeget költ, hiszen eleve alacsony a GDP-je (bár saját kategóriájával összevetve még mindig kifejezetten magas arányról beszélünk). A kis országok (mondjuk Qatar) meg hiába csinálnak bármit is, attól még csak városállamok maradnak. - Önmagukban nem határozzák meg a térség gazdaságát.
Az termelőiparba és a tudományba fektetett fejlesztés a perspektivikus és csak azután érdemes a szolgáltatásba fektetni.
Evvel viszont nem értek egyet. Adott esetben, ha jól pozícionálják, a szolgáltatások fejlesztése is lehet helyes stratégiai cél, még a K+F és ipari fejlesztés előtt (sőt akár az ipari fejlesztés helyett is)... itt megint csak Dubaira gondolok, ahol kifejezetten a turizmusra, illetv az üzleti szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt. Ipar ehhez nem igazán szükséges, a költségigényes K+F ágazatok helyett pedig a kereskedelmi, közgazdasági képzést helyezték előtérbe.