Szervusztok,
van még egy futó ügy. Tatabányán egy postás gépe áll már egy éve a feljelentés miatt. A yard 90e Ft (!) büntetéssel indított, amit a bíróság szokás szerint tárgyalás nélkül helybenhagyott. Apostás ügyvédhez fordult, tárgyalást kértek. A bíró igazságügyi gjármű-szakértőt rendelt ki. A szakértő aprólékosan - emelő, futáspróba, fék, világítás, súly, ccm, szóval mindenféle - megvizsgálta, s olyan szakvéleményt írt, miszerint az általa bevizsgált AIXAM 400 típusú jármű segédmotoros kerékpár. (műszakilag).
A szakvéleményt talán a jövő héten kézbe kapom, már csak azért is, mert a postásnak felajánlottam, hogy az ügyvédjének az általam megismert adatokkal, információkkal - nagy részét NEKTEK, fórumosoknak köszönve meg - szívesen segítek, ha nem sértem meg vele. A z itt elmondottak alapján szeretném felkészíteni, mivel rukkolhatnak elő az NKH és a rendőrség képviselői.
A postással hosszan beszélgettem, ő igen keveset tud a rendeletekről, inkább csak úgy "kivonatosan"ismeri. Azt nem tudom, hogy az ügyvéd e témában mennyire profi, ezért próbálok segíteni - mocskos, önös érdekből, lehet, én leszek a következő feljelentett, s jobb, ha van már nyert per.
A per ápr. 16.-án lesz, azt hiszem, elmegyek nézőnek.
A postás ismer valakit, akinek a perét egy bíró(nő?) villámgyorsan lerendezte, miszerint a Typenschein fordítása szerint ez smkp, felmentve, mehet. Ez jól hangzik, ilyen kellene nekünk is.