OGSE Creative Commons License 2007.04.02 0 0 212

A hétvégén a Marcali vendége volt az óbudai Goldberger NB I B-s női kézilabda-csapata, és óriási küzdelemben 25-25-ös döntetlent játszott a két együttes. Mivel a Goli legnagyobb riválisa, a Nagyatád kikapott a Pécstől, négy pontra növelte előnyét a tabella élén az óbudai csapat, vagyis ismét tett egy lépést a hőn áhított feljutás felé.



A Goldberger felnőtt együttese 25-25-ös döntetlent játszott a Marcalival, míg az ifi csapat fölényes, 35-17-es győzelmet aratott a hazai csapat felett.
A felnőttek összecsapása elképesztően nagy küzdelmet hozott. Az otthon játszó Marcali, hiába vezeti a tabellát a Goldberger, nem adta magát könnyen, sőt, kis híján a győzelmet is megszerezte. Kétszer is elhúzott két góllal, még pár perccel a találkozó vége előtt is 24-22-re vezetett, de szépíteni tudott a Goli, és végül egy pontot el tudott hozni a rendkívül szívós Marcali otthonából. Berendi Antal (a képen) tanítványai nem játszottak túlságosan jól, de elképesztő küzdeni tudásuk és óriási akaraterejük mindenképpen dicséretet érdemel.  AZ 14 lány és nem az a 8 okoska Az egy pont aranyat ér a csapatnak, hiszen legnagyobb riválisa, a Nagyatád idegenben kikapott a Pécstől, tehát négy pontra tudta növelni előnyt a Nagyatáddal szemben a Goli.
Jövő héten a Cornexi II lesz az óbudai gárda ellenfele, majd a nagyon erős Pécs és Veszprém következik, tehát kemény menet vár a csapatra, amelynek tagjai tudják, hogy csak a bajnoki cím megszerezésével érhetik el céljukat, ugyanis csupán a Keleti és a Nyugati csoport első-első helyezettje harcolja ki a feljutást az első osztályba.

Előzmény: OGSE (211)