Virágok! Ó mondanátok merre járok!
Ti, az egek végtelenjét kémlelő tölgyek
tudjátok-e, kedvesemre hol találok?
Díszes asztalt terítenék neki,
a tányér mellé gyertya kerülne,
s a desszert egy csók lenne,
egy édes összeolvadás, midőn
a faggyú színkavalkádját öntik...
Most lágyan mozdulnak a fák,
s a szél a Te illatod hordja szárnyain.
Fájón sóhajtom a levegőt,
hiányod, mint gyermek sírása,
ha anyatejet kíván, úgy ordít szívemben.
Tudom, nem lehet,
s mintha mégis itt lennél velem...