A herceg és a bölcsesség

 

 

"Élt egyszer egy Király, aki akár boldognak is mondhatta volna magát. Tisztességben őszült meg halántéka, hatalmas birodalmában béke és jólét uralkodott és még trónörökössel is megáldották az égiek.

   Hanem éppen a trónörökös volt az, aki miatt álmatlanul forgolódott minden éjjel, és eljött már az ideje, de nem tudott megtérni ősei közé. A herceg – aki benne volt már a korban – híján volt mindenféle bölcsességnek és megfontoltságnak, ami azért egy ország irányításához elengedhetetlen.

   – Mi lesz így velünk, fiam? – mondogatta neki sokszor a Király. – Hogy bízhatnám rád ezt az országot, ha még a cipőfűződet sem tudod rendesen bekötni? Hogy adnál ki rendeleteket, miközben egész nap a réten kószálsz? Hogy vennéd észre az intő jeleket, ha egy suhogó szoknya minden mást eltakar a szemeid elől?

   – Mit tegyek Apám? – kérdezte sokadszor szemlesütve a fiú.
   – Én nem találhatom meg helyetted a bölcsességet, azt te magadnak kell.
Nosza, a Herceg felforgatta az egész udvart, benézett minden sarokba, a szekrények mögé, még a sötét kazamatákba is lemerészkedett, de sehol sem lelte a bölcsességet. Végigkérdezte az összes udvarhölgyet, de senki nem hallott arról, amit keresett.

   – Ha itt nincs, akkor valahol máshol kell lennie – gondolta magában és útnak eredt.
Ment, mendegélt, hegyen-völgyön, folyókon és tengereken át. Ment, míg a szakálla már a térdét verdeste, de nem találta sehol a bölcsességet.
   Hanem egy nap meg kellett állnia, mert elérkezett abba az országba, amiről már meséltem egyszer. Abba az országba, ami a világ végével határos. Elérkezett a peremhez, és meglátta az ottani Királyt. Ott üldögélt, lábait a mélység fölött lóbálva, és kavicsokat hajigált lefelé.

   – Látom, idegen vagy errefelé, mert nagyon el vagy csudálkozva – szólította meg őt az öreg Király. – Mi járatban vagy errefelé?
   – Én a bölcsességet keresem, jó uram. Atyám, egy távoli ország királya küldött el, hogy találjam meg, mert különben nem ülhetek fel a trónra.

   – Ó, te ostoba! – kiáltott fel a Király. Felugrott, és a hirtelen mozdulattól majdnem leszédült a szakadékba.

 – Hát mondta neked valaki, hogy a világ végéig el kell menned a bölcsesség után kutatva?

Amíg oda voltál, atyádat elvitte a bánat, az országot ellenség dúlja, kedvesed más ágyában ébred. Amit keresel, az nincs kövek alá rejtve, nem odvas fák belsejéből kell kiemelni. A bölcsesség ott van mindenhol: az elvétett mozdulatokban, a rétekben, a szoknya suhogásában, de legfőképp önmagadban. Ott kellett volna keresned, és nem a hideg mocsarak mélyén.

Eridj most vissza, és mentsd, amit még lehet.

   Ahogy meghallotta ezt a herceg, nekiiramodott, és meg sem állt hazáig. Idegen népek tanyáztak a palota kertjében, és még a szolgái is elfordították róla tekintetüket. Nem volt már mit tenni, egymaga nem szállhatott szembe a hatalmas sereggel. Elbujdosott, és senki sem hallott róla többé.
   Csak ezt a mesét hagyta itt nektek, hogy okuljatok."

 

Szép estét :Eve