Tegnapi Nigel Kennedy koncert:
Az első részen majdnem elaludtam. A hardcore jazzkedvelők persze élvezték a nagyon jazzes torz hegedűhangot, nekem minden szám egyforma volt. Aztán a végére felébredtem. Bejelentette Robi Lakatos prímást (szerintem tényleg spontán jött), és egy hatalmasat játrszottak. A csárdás végére majdnem szétszakadt a ház, ekkora ovációt a müpában még nem hallottam. Tényleg döbbenetes volt.
A második rész ott folytatódott, ahol az első kezdődött. Kicsit kényelmetlen volt a szék :)
A koncert végén elkezdtek elszivárogni az amatőrök, pedig ekkor kezdődött a java. A bőgő basszgitárra cserélődött, ami rögtön jót tett a hangzásnak. A ráadás szerintem minimum 40 perc volt, és ez már tényleg nagyon jó volt.
Annak ellénére, hogy nem kimondottan az én világom, el kell mondani, hogy Nigel Kennedy a legszimpatikusabb zenészek egyike. Jók voltak a poénjai, jó volt látni, ahogy együtt zenél (az egyébként nagyszerű) lengyel jazzmuzsikusokkal, és teljesen egyenrangú módon kezeli őket. Az, hogy hogyan öltözik, legyen az ő dolga. (Többször említettem már Monk-ot, aki elkezdett jezzesen öltözködni, tőle is elfogadták. Nem ezen múlik.)

CsŐ!