Igazad van, ez jó példa. Az anyai szeretet (és általában a szeretet, az igazi persze), ha létezik, akkor valószínüleg önzetlen, ezért ezt felhozhatjuk példának arra, hogy ilyesfajta "jó cselekedet" igenis létezik.

Bár néha még az anyai szeretet önzetlensége is meg tud kérdőjeleződni számomra, persze nem úgy, hogy nem létezik, hanem úgy, hogy a tettek jócskán keveredhetnek más, önző célokkal.

Például: felöltöztetem a gyerekemet szép ruhába. Azért teszem ezt, mert szeretem a gyerekemet, és jót akarok neki. Ne fázzon meg, csinos legyen, boldog legyen, satöbbi. De ugyanakkor azért is teszem ezt, mert büszkélkedni szeretnék vele mások előtt, hogy lássák, milyen csinos, milyen szép, és ráadásul ő az "enyém". És hogy milyen jó anya vagyok, milyen szépen gondoskodom a gyerekemről, akárki meglássa!!! :)))) (Bennem is voltak ilyenek, úgyhogy tudom.)

Ahhoz viszont, hogy én azt mondjam egy olyan emberre, hogy maximálisan jó ember, ahhoz nekem az kellene, hogy az égvilágon mindenkit ugyanezzel az önzetlen szeretettel szeressen, és így forduljon mindenki felé, mint a gyereke felé, és a tettei ne keveredjenek semmiféle más, önprofitot hozó hátsó szándékokkal.

Namost, azt azért tisztázzuk, hogy én itt a tökéletességről beszélgetek. Tehát szerintem önzetlen ember nem létezik. Viszont azt aláírom, hogy sok olyan ember van, aki sokat segít másoknak, és ettől igaz rá az általános elfogadott "jó ember" meghatározás. Aki úrrá tud lenni a saját önző késztetésein, aki "föléemelkedik" önmagának sokszor, és másokat előtérbe helyez önmaga előtt. De általában emögött is mindig ott van a "valaminek való megfelelés" kényszere, és ez a valami lehet akár Isten is. Vagy a közvélemény. Vagy saját jó érzések keresése, akármi, nem tudom, mindenkinek más.