A csókot végül ő fogja Ránk lehelni,

talán éjjel, csendesen osonva,

talán másként, kínokat hozva,

hiszem mégis: édes a csókja!

Nyári vihar, tikkasztó port mosva

parány ábránd, valót feledve

átvetve a semmibe, sietve

tudom én, édes a csókja!