Értem én amit a Bibliában olvasok.
A millenium idején Jézus királyként uralkodik, de a királyságot nem a millenium kezdetekor kapja meg ugyanis azt már 1914-ben megkapta.
Sátán és démonai a millenium időszakában "megkötözött" állapotában lesznek.
A millenium alatt Jézus a 144000-el karöltve tökéletességre juttatja a földi társadalmat. Sátán és démonai mivel tétlenség állapotában lesznek ebben az időszakban semmilyen zavaró körülményt nem tudnak előidézni.
A millenium végére a tökéletességre jutott földi emberek ki lesznek próbálva az által, hogy Sátánt és démonait elengedik.
Jelenések könyve 20. fejezet:
1. És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.
2. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre.
3. És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.
4. És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
5. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
6. Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.
7. És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
8. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.
9. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
10. És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.