Libera nos, Domine! Creative Commons License 2007.03.20 0 0 128
"Ne Kuncze Gábor jelölje ki az utódját az SZDSZ-ben"

Jönne a több biztosító, de maradna a többkulcsos adó is, ha nyer a "belső ellenzék"

Kósa András 2007. március 20. 16:28

Nem folytonosságra, hanem változásra van szükség az SZDSZ politikájában, nem örökösre, hanem elnökre van szüksége a pártnak – mondta ma Fodor Gábor, a párt elnökjelöltje programbemutató sajtótájékoztatóján. Ha pártelnökké választják, ragaszkodni fog a több-biztosítós modellhez, az egykulcsos adót viszont nem erőltetné – derült ki a beszélgetésből.

Nem örökös, hanem elnök kell az SZDSZ élére – mondta mai sajtótájékoztatóján Fodor Gábor, aki a hónap végén Kóka Jánossal együtt megmérkőzik a párt vezetéséért. A Hírszerző kérdésére Fodor konkretizálta is a fenti mondatot.

Az aspiráns szerint „világossá szerette volna tenni, hogy nem folytatni kell a jelenlegi politikát, hanem változásra van szükség az SZDSZ-ben”, márpedig ellenfelét „a folytonosságot hirdetők” támogatják. (Kókával kapcsolatban többen megjegyezték már: stratégiai hiba, hogy ennyire „magára húzta” a jelenlegi pártvezetést, amellyel – főleg a gyenge helyhatósági szereplés miatt – korántsem elégedett a párt tagsága. Pedig mind fiatal kora, mind az a tény, hogy alig két éve van a politikában, arra predesztinálná, hogy ő legyen az „új idők” embere.)

Egy kulcs vagy több?

Fodor nem hagyta megjegyzés nélkül azt sem, hogy Kuncze Gábor pártelnök nyíltan Kóka mellett kampányol, és országos körútra is indult a napokban – bár ez hivatalosan arról szól, hogy mint pártelnök elbúcsúzik a helyi szervezetektől. „Nem kell, hogy a pártelnök jelölje ki az utódját” – mondta az SZDSZ ügyvivője.

Ungár Klára, aki a program gazdasági részének kidolgozásáért volt felelős, az adórendszer átalakításáról beszélt. Mint mondta, a foglalkoztatás növelésének érdekében a munkát terhelő adókat és járulékokat csökkenteni kellene, igaz, egyelőre „finomhangolás” jelleggel. Kérdésre válaszolva azt is elmondta: nem biztos, hogy szükség van az egykulcsos adóra, amit Fodor Gábor gyorsan azzal egészített ki, vitát kell nyitni az adórendszer átalakításáról. Ungár szerint a nők és a romák foglalkoztatásának bővítése az elsődleges cél.

(Kóka János egyébként hasonlókról beszél: ő szintén csökkentené a munkaterheket, és helyette a vagyont adóztatná jobban, valamint szintén kiemelt kérdésként kezelné a romák foglakoztatását.)

A Fodor vezette SZDSZ is kiállna azonban a több-biztosítós egészségügyi finanszírozás mellett, a szolidaritási elv megtartásával – ezt már Béki Gabriella mondta el. A párt szociálpolitikusa szerint az 1993-as szociális törvény is régen megérett a felülvizsgálatra, amit elkezdtek ugyan, de a munka sajnos megrekedt.

Tovább a magyari úton

Az oktatáspolitikában azonban maradna a folytonosság – legalábbis John Emese, a fővárosi közgyűlés oktatási bizottságának alelnöke szerint az eddig megvalósult liberális reformok eredményeire kell támaszkodni, kiegészítve a versenyképesség szempontjaival. Ebben elsősorban a korai fejlesztésnek lenne szerepe, így már négy éves kortól tankötelezettség lenne, hogy az óvodákban megtanítsák az alapvető szocializációs készségeket a rászorulóknak, akik ezt otthon nem sajátíthatták el.

Újraírná ugyanakkor a párt az éppen a brüsszeli illetékesek asztalán fekvő Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programot (AVOP), hiszen Kiss Zoltán szerint az elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság szempontjait szolgálja, nem a vidéken élőkét és az ökogazdálkodásét. A Hírszerző kérdésére, hogy van-e lehetőség a program utólagos korrekciójára, Kiss Zoltán azt mondta: mivel az uniós agrárpolitika is az általuk hangsúlyozott célokat preferálja, ennek nem lenne akadálya.

Gulyás József arról beszélt, hogy új összeférhetetlenségi szabályokat kell alkotnia a koalíciónak. Így egyes döntéseknél kizárhatóak lennének a szavazásból a gazdaságilag érintett képviselők, és a jövőben önkormányzati tisztségeket sem vállalhatnának a honatyák.

Egy esetleges kormányátalakításról Fodor Gábor úgy nyilatkozott: Kóka János és Molnár Lajos mellett határozottan kiállna, egyébként az összes eddigi liberális tárcát megtartaná. (Korábban felröppentek olyan hírek, hogy az SZDSZ magának szeretné a külügyet, de ezt mind Fodor, mind Kóka cáfolta.) Fodor egyébként azt mondta: "integratív szerepre" készül, és a most vele szemben állókkal is kapcsolatot keresne pártelnökként.