Törölt nick Creative Commons License 2007.03.17 0 0 3018
Ez rímel erre: a legrosszabb kommunizmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus. Látszik, hol és mit tanultál. Az egyik oldalról rossz tapasztalataid vannak (kormány), a másikról csak feltételezéseid (mivel 2002 óta ellenzékben vannak), mégis tőlük félsz. Nem tűnik fel, hogy 2002-ig szinte folyamatosan (igen, Horn alatt is!) felfelé ment az ország, azóta meg (abszolút mértékben és relatíve is) visszafelé? Hogy most azt próbálják kapkodva, törve-zúzva helyrehozni, amit ők szúrtak el?
De mindegy is, hogy mit gondoltok és hisztek, 2010-ben legkésőbb úgyis mi győzünk. Arra kellene törekedni, hogy a liberálisok most a jobboldalt gyűlölködés helyett segíteni próbálják, kompromisszumot próbáljanak kötni, mert tőlünk nyugatabbra rendszerint nem a szocialistákkal, hanem a konzervatívokkal fognak össze. Ők tudják, miért. Talán azért, mert nem a szocializmusban szocializálódtak. És nem adták el egy tál lencséért (vagyis milliárdokért) a lelküket.
Előzmény: Árpi (3016)