Mert ez egy Nemzeti Ünnep, és nem még egy ok a nyavajás politizálásra.

 

Nem érted te ezt Zicherman fiam.

 

Az 1960-as évek elején stílusváltás következett be. Kádár János új jelszava: „Aki nincs ellenünk, az velünk van". Ez tükrözõdik az ünnepi beszédek tartalmában, hangnemében is. 1969-ben újabb manipulációval igyekeztek csökkenteni az 1848. március 15-ei forradalom szerepét: megszületik a Forradalmi Ifjúsági Napok, a három tavasz (1848. március 15., 1919. március 21. és 1945. április 4.) egymásra épülõ ünneplésének gondolata. Az ünnepi szónokok beszédeikben a „hétköznapok forradalmiságát" hangsúlyozzák.

 

Az újabb Petõfi-évforduló évében, 1973-ban Kállai Gyula így beszélt: „A nép szeretetét, a helytállást most másként, legfõképp munkával, tanulással kell igazolnunk. Bizonyára akadnak, akik ezt nem érzik elég vonzónak, nagyszerûnek és felemelõnek. Pedig a béke, az építés munkája - ha tetszik: romantikája - méltó leginkább az emberhez. Hatni, alkotni, gyarapítani - ez a mi legfõbb és legszentebb kötelességünk!" (NÉPSZABADSÁG, 1973. MÁRCIUS 16.)

 

A fiatalságot azonban egyre kevésbé elégítik ki a „kincstári" ünnepélyek. Másképp, a saját módján, a saját értékei szerint akar ünnepelni, s ezt a „forradalmi romantikát" a hatalom megengedhetetlennek tartja. Elõször 1973-ban ütlegelik a rendõrök a Petõfi- szobor környékén békésen gyülekezõ fiatalokat.

 

Az 1980-as években az ifjúság márciusi akciói a Petõfi- és a Bem-szobornál, a Batthyány-örökmécsesnél egyre gyakoribbak.

 

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1987. december 15-ei határozata március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánítja.

 

A frissen alakuló demokratikus szervezetek hívó szavára 1989-ban óriási tömeg vonult az utcára, hogy hitet tegyen a 48-as forradalom eszméi, a függetlenség és demokrácia mellett. Új erõk jelentkeztek: „Sortûz nem dördült, vér nem folyt Pest utcáin. Egy pöccintés elég volt: felemelte szavát a nemzet, csak meglendültek az öklök s a korhadt rend kártyavárként omlott össze. Akiknek érdekük lett volna védeni a belülrõl szétrohadt társadalmi rendszert, azok is hallgattak. Korcs társadalomnak korcsok a vezetõi, a hivatalnokai, lakájai. A hatalom urai reszketni méltóztattak, s ahogy tudták, mentették irhájukat. Az ostobák szipákoltak, a gazemberek összeharácsolt vagyonkájukat menekítették, az okosabbja tudta: törvénytelen, népellenes, hazug uralmuk véget ért. Legjobban még akkor járnak, ha báránybõrbe bújnak és felajánlják szolgálataikat az új rendnek." (SZIGETHY GÁBOR, FIDESZ HÍREK, 1989 MÁRCIUS)