Reményik Sándor: Tépelődés a Sinai hegyén

Jaj, nyomorult és esett nép vagyunk,
Már gyermekünkben gyötört nemzedék.
Nyelvünket hóhérkéz szakítja ki,
Az tépi fel frigyládánk fedelét.
Mégis valljuk: A bosszú Istené.

Minden más táján a világnak
A fegyver dörren és bomba robban,
Csak mi nem bántjuk bántóinkat vissza
Sem életükben, sem háló poraikban.
Van, aki megfizet.

A vén Föld minden vértrágyás porondján
A más bőréért, mint pelyva hulltunk,
De önmagunkért orgyilkos kezet
Emelni ellenségre nem tanultunk.
Tűrés a fegyverünk.

Ím, húsz évvel a vérözön után
Csak golyó röpköd: sötét gúny-galamb,
A villámlásnak villámlás felel
S riad a rádióban a rém-harang.
Csak mi járunk a Sinai-hegyén.

És olvassuk a parancsok parancsát:
Nincs cél, amely a gyilkot szentesítse,
Nincs érdek, eszmény, mennyei magas,
Amely e két szócskát közömbösítse:
Ne ölj!


1934. júl. 26.