Kedves Ati356
Látom nem értettél meg, ezzel együtt örültem a válaszodnak mert pontosan azt
felelted amire számítottam Tőled. :) Természetesen nem arra akartam kilyukadni
hogy az élet ateista értelmetlenségének felismerésével mindenki vonuljon a
tehetetlen hiábavaló tétlenség ön- és világmarcangoló depresszív magányába.
Szó sincs erről! Pont ellenkezőleg én azt vallom hogy igenis élni kell az életet,
hisz az élet arra való hogy éljük, csak az nem mindegy hogy hogyan élsz az élet
adta lehetőséggel hogy értelmesnek találd az életed. Erre a kérdésre egyébként
Te magad adtad meg a választ azzal amikor azt írtad hogy:
„SEMMINEK SINCS ÉRTELME A VILÁGON, UGYAN IS MI EMBEREK ADUNK ÉRTELMET
MINDENNEK!!!”
Nagyon igaz megállapítás ami tulajdonképpen nem más mint a szabad akarat
megvalósulásának alapfeltétele. Mert miről is van szó. Arról hogy az ember úgy
érezze hogy nincs felettes hatalom rajta, aminek az árnyéka vetülne rá minden
döntése meghozatalakor. Ekkor minden befolyásolástól mentesen dönthetek arról hogy mikor mit cselekszem saját legjobb belátásom szerint. Márpedig ha tudatosul bennem hogy bármit bármikor megtehetek anélkül hogy tettem befolyással lenne az úgyis minden mindegy alapon elvesző életemre, akkor szabadulok csak fel igazán minden gátlás béklyója alól. Ekkor, csakis ekkor derül ki az hogy emberként mennyit is érek valójában. Mondok erre egy példát. Először is vegyük azt az alaphelyzetet hogy eljutottam a megvilágosulás azon szintjére hogy rájöttem hogy életemnek semmilyen egyetemes értelmet nem tudok találni, mivel rájöttem hogy életem csak egy múló illúzió így nem is törekszem valami egyetemes világmegváltó cél elérésére. De mivel cél nélkül nem élet az élet és egészséges lelkületű emberként életem egyetemes értelmetlenségének tudata miatt nem akarok a mélydepresszió állapotába zuhanni, ezért elhatározom hogy megpróbálok kevésbé magasztos, de annál praktikusabb célok után kutatni. Arra a következtetésre jutok hogy mivel nem kell tekintettel lennem semmilyen rajtam kívül álló érdekre, ezért mivel úgyis csak egyszer élek, ezért akkor járok el helyesen ha fő célként saját érdekeimet tekintem elsődlegesnek.
Mik lehetnek ezek a célok? Ha 1 szóval szeretnék válaszolni akkor lehetne ez az
önmegvalósítás. Az önmegvalósításhoz mindenki saját képességei, IQ-szintje,
intellektusa révén juthat. Ez kimerülhet egyszerűen csak az élvezetek hajszolásából,
de lehet cél a siker,vagyon,hírnév,hatalom megszerzése de ha nemesebb lelkületűek
vagyunk akkor lehet ez a család vagy éppen a kulturális,tudományos ismereteink,
műveltségünk fejlesztése. Egy dolog közös bennük hogy mindegyik önmegvalósítási
módozat megvalósításához megkerülhetetlen feltétel a rút anyagiak előteremtése.
De vajon ezek a motivációink milyen súllyal esnek latba egy speciális élethelyzetben?
Az élethelyzet a következő: Adott egy kedves idős néni, aki lehet mondjuk a
szomszédod. Ez a néni elveszíti a pénztárcáját az utolsó havi megkapott nyugdíjával
együtt. Ezt az eseményt nem látja rajtad kívül senki. Tételezzük fel azt az elméleti
esetet hogy ezt a pénztárcát azzal a biztos tudattal tehetnéd el hogy ez a tetted
soha senkinek még csak gyanú szinten sem jut a tudomására, beleértve a szomszéd
nénikét is, aki másnap szomorúan ugyanolyan kedvesen simogatja meg a buksi
fejedet mint eddig elpanaszolva neked a pénztárcája elvesztését. Költői kérdésem a
következő: Mit tennél ebben az esetben? Bízom benne hogy nem csak Neked, hanem senkinek nem kérdés ez aki végiggondolja ezt a szigorúan elméleti szituációt. Pedig a kérdésre adandó válasz egyáltalán nem olyan egyszerű hogy kapásból vágjuk rá a feleletet. Gondoljuk csak meg még egyszer hogy én egy olyan szigorúan elméleti alapállásból indultam ki ahol maximálisan érvényesül a szabad akarat feltétele,vagyis döntésemet semmilyen külső tényezőtől való félelem nem befolyásolta. Márpedig egy ilyen szituációban minden racionalista érvnek ellentmondana az ha a pénztárcát visszajuttatnánk a jogos tulajdonosának. Hisz ezzel a cselekedetünkkel nem leszünk megbecsültebbek, legfeljebb csak saját magunk számára, mert a néni már eddig is a maximális szeretetével volt irányunkban. Mi ugyanakkor pedig céljaink eléréséhez eszközt szereznénk legyen szó akár a családunkkal eltöltött kellemes hétvége finanszírozásához, akár egy régóta óhajtott műszaki berendezés megszerzéséhez ami hozzájárulna komfortérzetünk növeléséhez. Veszteni valónk pedig nincsen, hiszen sem a büntetéstől sem a társadalmi megbecsültségünk csökkenésétől nem kell tartanunk. Ilyenkor, csakis ilyenkor derülne az ki hogy ki milyen ember is valójában. Ilyen elméleti szabad akarat élethelyzet pedig nem létezik mert mindannyian, teisták és ateisták egyaránt valamilyen mértékű tudat alatti befolyásoltság által vezéreltetve hozzuk meg a döntéseinket. Ez a befolyás a hívő esetében lényegesen nagyobb mint a szabad akaratával kérkedő ateistánál.
Nézzük meg most azt hogy valóságos élethelyzetben hogyan történik egy ilyen
szituáció kezelése különböző világnézettel és erkölcsi szinttel rendelkező emberek
esetében: A vallásos de bizonytalan erkölcsiségű hívő bár nagy kísértésnek van
kitéve végül is Istene büntetésétől tartva megálljt parancsolva természetes
késztetésének visszaszolgáltatja a pénztárcát. Ateista is van aki hasonlóan
cselekszik, csak őt nem Isten hanem a lelepleződéstől való félelme motiválja.
Aztán van olyan a tényleges szabad akarat kritériumaihoz legközelebb álló ateista
is aki pusztán lelkiismeretétől vezérelve cselekszi meg a jót. A legrosszabb mind
közül az az abszolút „szabadelvű és szabad akaratú” gonosztevő aki nem félve
sem Istent sem embert örömmel él a felkínált lehetőséggel. Valójában a
legracionálisabb döntést ő hozta hisz minimális lebukási kockázat mellett
könnyedén elégítheti ki természetes szükségleteit. Ezután a példa után gondolom
nem kell hogy magyarázzam hogy nekem miért számít elsődleges emberi értéknek
a Jóság és a Szeretet. Azért mert ezek azok az értékek amik felülírják az ember
természetes szükségleteiből elvárható igényeit. Ezek azok az irracionálisnak tűnő
értékek amiknek a megvalósításával az ember tulajdonképpen átlépve saját
korlátait a saját természetes fizikai szükségleteit háttérbe szorítva képes egy
magasztosabb cél szerint cselekedni. Bár ez egy elég egyszerű példa volt aminek
a főszerepébe bárki bármikor belecsöppenhet, de arra azért elég jó hogy beleélve
magunkat a jó szerepébe egy kicsit megízleljük az önzetlen jó cselekedetünk
áldását a lelkünkre. :) És akkor hol van ez attól az érzéstől amikor az önzetlen
szeretetet saját sérelmeinken felülemelkedve a minket megbántó személyeken
vagyunk képesek gyakorolni. Nekem nagy ritkán már sikerült megtapasztalnom
ezt az érzést és mit mondjak –a hatás leírhatatlan volt :))) Ilyenkor tényleg úgy
tapasztalja az ember hogy számára nincs semmi lehetetlen és hogy a lelke
beleolvad a végtelenbe. De hogy az eredeti példához visszatérjek,ha feltételezzük
hogy van Isten akkor számára szerinted a két legpozitívabb szereplő, a bizonytalan
erkölcsű hívő és a lelkiismeretére hallgató szabad akaratú ateista közül melyik
a kedvesebb? Megnyugtatlak hogy én szerintem az ateista, mert bár nem tudott róla valójában ő választotta igazából Istent mert cselekedetével Isten egyik lényegi elemét a Jóságot választotta, mégpedig szabad akaratból minden tekintélyelvű hatalmi nyomástól mentesen. Istennek pedig pont az a szándéka hogy a lényegi Isteni elemeket mint a Jóságot és a Szeretetet mindenki szabad akaratából, Isten hatalmának félelme nélkül tűzze élete értelmének a zászlajára. Ez egy kicsit analóg azzal a népmesei motívummal amikor a mesebeli királyfi álruhában indul igazi párt választani és ekkor derül csak ki igazán hogy ki az aki az igazi értéket és nem a talmi csillogást választja.
Márpedig ez az érték mindannyiunk lelkében kódoltan benne lakozik hisz Isten
nem véletlenül teremtette az embert a saját képmására, de ahhoz hogy a
választás igazi alternatíváját felkínálhassa nekünk a szabad akarat feltételeinek
(Isten saját személyének az egyén mentális erejéhez mért különböző mértékű
elengedhetetlen rejtve tartása) megteremtése mellett magát az alternatívát is
létre kellett hoznia ami nem más mint rejtve saját maga antagonisztikus ellentéte a
jó és gonosz tudás fájának jelképében. Azzal pedig hogy az ember e jelképes
fa gyümölcsére áhítozott az Isteni törvény megszegésével magára hozta a
bajt és így már az ember magára maradt a feladattal hogy a Jó örömeivel
együtt a gonosz romboló erejét is megélve döntsön hogy melyik utat kívánja
járni. És a választás nem abban rejlik hogy hiszünk e Istenben vagy sem,
hanem abban hogy választásunkkal méltóak vagyunk e az Életre. Márpedig
Élet nélkül csak a Halál létezik és bár legyenek bármilyen nemesek is az
Életcéljaink azok csak a Halálba vezethetnek minket. Márpedig nem az az igazi
pesszimista aki tisztában van az ateista élet értelmetlenségével, hanem
az aki úgy gondolván hogy úgyis minden mindegy, ezért a néhol könnyebben
elérhető gonosszal eleve a biztos Halált választja magának. :(
