Kedves Pucros, ebben csak részben van igazad. A tőkés lét ugyanis egyfajta szerencsejáték. Ha elég lenne annyi pénz, ami az élethez kell, nem hajtana senki az újabb és újabb milliárdokra. Akkor Soros György az első két jó húzása után elment volna FLoridába láblógatni.

De ez egy játék, ha úgy tetszik, sport, amelyet szenvedélyel lehet játszani. Ott vannak a rangsorok (Forbes stb.), s a szenvedélybeteg tehetséges emberek számára ez az, ami számít. A pénz vásárlóértéke vagy kincsképző funkciója háttérbe szorul, a sikermérő funkciója számít csak igazán.

Az már más kérdés, hogy kis hazai milliárdosaink, mint például Kóka vagy Gyurcsány csak a mi jövedelmi szintünkről nézve számítanak gazdag embernek. A globális tőke játszóterein az ilyen kispályások labdába se rúgnak. Ezért aztán, mint a sebesseggű csirke, elpályáztak a politika színterére. Miért? Mert itt nincs nemzetközi konkurencia. Az egy dolog, hogy az üzleti életben kenterbe veri őket egy koreai, amerikai vagy japán üzletember, de ugyanaz a nyertes már aligha számíthat sikerre, ha Magyarországon akarna pártelnök vagy minelnök lenni. Mert ahhoz hazainak kell lenni, ugye.

Ezért is tartom álságosnak a propagandaszövegeiket, ezért is annyira ellenszenves Kóka. Mert, ugye, a kínai olcsó munkaerővel való fenyegetettségben élő, munkahelye elvesztésétől félő, kizsákmányolt vagy munkához sem jutó hazai munkavállaló csak fogadja el, hogy globálkapitalizmus van, kész. De saját magának teremt egy kis globalizációmentes, biztonságos zugocskát, ahol ő lehet a Jani. Mert az a pénz, amivel a globális piacon labdába se rúghat, a kis magyar kampányfinanszírozásban még mindig nagyon nagy pénz. Minden relatív, mint tudjuk. Kóka számára elsősorban a játékszabályok, ahogy elnézem...

Csót:

b