Túl hosszú hozzászólásod miatt, ezzel külön foglalkozom.
Ezért van, az hogy nincs közösségünk az Istennel, hogy nem vagyunk a paradicsomi kertben. Önszántunkból választottuk a halált, csak, azért hogy bármikor azt tehessünk, amit akarunk.
Felfogásodon látszik a keresztény Pál apostoli téves ideológiák hatása az édenkertben történtek értelmezésében.
Nem azért van, hogy nincsen közösséged Istennel, mivel bármikor lehet közösséged csak akarnod kell. A paradicsomi kert nem az Istennel való közösség helye, mivel azon kívül is lehet az ember közösségben ővele. A paradicsomi kertből való kiúzetés nem a vele való közösség megszüntetésével van kapcsolatban, hanem az örök élet fájától való eltiltásban, amelynek megértéséhez csak el kell olvasni a történetet. Nem a halált választottuk önszántunkból, hanem a jó és gonosz tudását, a kettő között óriási különbség van. Isten az azonnali halálbüntetést le is cserélte verjtékes munkára, fájdalommal szülésre, és egyéb átkokra. A halál tehát egyáltalán nem az édenkert történetének eredménye, mivel Ádám eleve halandó volt. Ezt bizonyítja, hogy Istennek el kellett ültetni az örök élet fáját IS, viszont a hozzáférést megtagadta, ahogy Ádám evett a jó és gonosz tudásának fájáról. Az Édenkertben semilyen haláleset nem történt, a halál nem az Édenkert miatt van a világban, a halál nem a bűn fizetsége, hanem az élet befejezésének Istentől elrendelt természetes része. Hogy ezt az ember igazságosan vagy igazságtalanul természetelennes módon osztogatja, azért minden elkövetője szigorúan felelni fog.