Bird33 Creative Commons License 2007.03.05 0 0 553
Egyesélyes meccs

 


Székesfehérvár - A kosárlabda-bajnokság újabb fordulójában az Albacomp hazai pályán biztos eséllyel várja a tabella utolsó előtti helyezettjét, a Hódmezővásárhely együttesét.

A Vásárhely legutóbb hazai pályán a Pécs együttesét látta vendégül, és nehezítette meg a baranyai alakulat dolgát. A bajnoki tabella jelenlegi 3. helyezettje mindössze 9 ponttal, 101-92-re tudott nyerni a Viharsarokban . A házigazdák csapatában az Albacomp legénységével hajdan 3 bajnoki arany részese Gémes Lecsó (25/12 pont), a két hátvéd Drahos (22/6) és Brooks (22), a magasbedobó a szintén hajdan albás évet is maga mögött tudó Nyilas (14/9) szórt jól. Figyelni kell majd még náluk a lengyel erőcsatár Kuklára, és nem lehet tudni, mi van a múlt héten hiányzott Freemannal? A vásárhelyiek eddig átlagban 74,7 pontot dobtak, 86,8 kaptak. Ugyanez az Alba esetében: 83,3-82,1. Ez, a hazai pálya, no és a jobb játékosállomány biztos hazai győzelmet sejtet. Annak ellenére, hogy a héten több hazai játékos is kénytelen volt edzéseket kihagyni.

- Zaklatott hetünk volt, hiszen többen sérüléssel, betegséggel bajlódtak. Ez a mostani meccsre való készülésen túl azért is baj, mert ez lett volna az utolsó előtti hetünk a rájátszás előtt, amikor nyugodtabb körülmények között tudtunk volna dolgozni. Hiszen a Vásárhely elleni követően igen nehéz egy hónap vár ránk. Jó lett volna, ha Phillips, Brigtha, Zujovics és Hanga is teljes értékű munkát végez. A mai meccsen a Hódmezővásárhely legénysége ellen a győzelem a lényeg, illetve az, hogy a védekezésben is látható legyen a javulás, illetve azok a megoldási módok, amiket gyakoroltunk a héten. Ha nem is tudott mindenki együtt dolgozni, a mai összecsapáson az összes játékos bevethető lesz - mondta Matus Gábor vezetőedző. Jó lenne, ha a hatodik játékos , a néző is kivenné a részét buzdításával a sikerből. Tegye mindenki a magáét, a pályán teljes erőbedobással, a lelátón meg hangerővel!
FMH