bolsh fórumtárs írta az UFO-król komolyan topikban:
"A NatGeo filmjeiben is felfedezni véltem a nézőket hülyének néző attitűdöt.
Nevezetesen a Csupakabra sztoriról akarták lerántani a leplet. Volt egy különösen sértő logikai bukfenccel tűzdelt epizód; miszerint egy nicaraguai farmer sokadik x birkáját vittel a fantom, mire az megelégelte, és puskájával lesben állva megpróbálta elkapni a juhait aprító lényt. Kísérletét (a nézők szemszögéből) félsiker koronázta, ugyanis egyik éjjel sikerült meglőnie (állítása szerint)-"valamit", ami sebesülten felnyikkant, majd elmenekült megdögleni a bozótba mint Che Guevara. Pár nap múlva a köröző keselyűk "elárulták" hősünknek hogy ott messze valamit rejt a susnyás. Odament, megnézte, és felnőtt, beszámítható férfiként, ráadásul még állattenyésztőként is, nem tudta mire vélni a meglelt, számára semmilyen ismert állatra nem hasonlító, félig már a keselyűk által a húst a csontokról lemajszolt maradványt. Felkarolta (nem volt szívbajos..), és ekkor elkövetett egy hibát, sajnos nem a sajtónak mutatta be, vagy inkább eltette volna jobb időkre egy hűtőládába, hanem bevitte a managua-i állatorvosi egyetemre. És itt jött a nekem mint nézőnek nagyon sértő logikai bukfenc, írd és mondd!! két, azaz kettő napig rágódtak rajta a tudós urak, mire kétségek kizáróan megállapították a teljes(!) csontvázról; hogy kutya maradványairól van szó.
Megette a fene azokat az állatorvos kutatókat, akik nem az első pillanatban, azaz ránézésre nem tudták megállapítani hogy kutyacsontváz, hanem két teljes(!!) napig kellett rágódniuk rajta.
(szerintem ennyi idő volt amíg kitalálták mitévők legyenek, és szerváltak valahonnan egy hasonló foszlottsági állapotú, és méretű kutyamaradványt)"