Oké, ha még lesz nickem holnap. :-)

Itt van neked még egy idézet, hasonló téma, Fekete István szintén:

"
(...)
Egy vadrózsabokor mellett húzódom le, és kinyitom a zárócsapot. De csak nem jön. Már fel akarok állni, amikor balról éktelen kutyaugatást hallok. Felugorva látom, hogy rókám rohan nyugat felé, és utána két kuvasz. Egy nagy fehér-tarka és egy kisebb feketés.
A méregtől toporzékolni tudnék. Ez az a két dög, melyeket már fél éve jelentenek, hogy nem lehet elpusztítani. Csak a mezőkön vadásznak, hol elbújni nem lehet, és az embert kilométerre elkerülik.
A róka már nagy előnyt szerzett, és kutyáim csökkentik az iramot. Az egyik szaglászva félkört fut. Úgy látszik, visszatérnek az eredeti célhoz - kisnyulat keresni.
Nem törődöm most már a bakkal, hanem hirtelen előveszem tarisznyámból a rókacsalogató pipámat, és sírok vele, mint a nyúl. A nagyobbik kutyát mintha megvillanyozták volna. Megfordul és rohan felém. A kisebbik lassan utána. Elég messze vannak, nyugodtan készülök a fogadtatásra. Átmegyek a bokor másik oldalára, és várom a nagyobbik kuvaszt, mely már nyolcvan lépésre van, és lohol felém, mintha zsinóron húznák. "Ráültetem" a légyre, és amikor már nincs húsz lépésre sem, elhúzom a ravaszt. A kutyába mintha gránát vágott volna. Nehéz 9,5-es Schönauerom kicsit oldalt fogta, és az expanzív golyó valósággal kizsigerelte. Jobbra fekszik a kutya, balra a belső része.
Kollégája még csak most ért fel a domb hajlására, és a lövésre olyan üvöltésbe csap, mintha nyúznák. Elkapkodott lövésem lemarad, a másodikkal meg elibe lövök. Kutyám üvöltve rohan, és azt hiszem, a mai emlékek hatása alatt más területre vált vadászjegyet.
(...)
Eszembe jut, hogy aggódó nyúlanyók mától kezdve nyugodtan kuporoghatnak vackaikon, és az öklömnyi kis nyúlfiak békén lapulhatnak a répalevél alatt. A gidák is kijárhatnak legelni alkonyattájt friss lucernákra. Mert ki tudja, hátha valamikor belőlük is elérhetetlen öreg bakok válnak, akik a maguk titkos utait mindig láthatatlanul járják.
"

(F. I.: Eső után)