Itt az idézet. Fekete István egyik novellájából való.

"
...hajnalokon és alkonyattal "szigorúan igazoltattuk" a kóborebeket és macskákat. Az első évben lőttem 42 kutyát és 39 macskát, melyek majdnem kivétel nélkül vadászat közben búcsúztak el az árnyékvilágtól. Körülbelül ennyire tehető a vadőrök eredménye is. A 42 kutyából 17 farkaskorcs volt, és kimondott komondor vagy juhászeb egy sem akadt köztük.

(...)

Persze ez a sintérmunka nem ment minden torzsalkodás nélkül, de az érdekeltek lassan belátták, hogy okosabb a kutyát otthon hagyni, mint az egyetlen Tiszát kitenni a könyörtelen veszedelemnek. Először mindenkit figyelmeztettünk, és ha a figyelmeztetés nem használt: szólt a puska. Ma már, ha a Tisza mégis elszökne a gazdája után, szépen oda van kötve a szekérkerékhez, ami viszont a Tiszának nem szórakozás, és a következő alkalommal inkább otthon marad.

A kisvad igazi és legnagyobb ellenségeit nem a természet adja, hanem az ember. A természetben sohasem találunk akkora telhetetlenséget és furfangot, mint az ember által megszelídített négylábúak között, és ha a természetre lenne hagyva, sohasem billenne fel az egyensúly. A természetben élő vérengzők közül a hiúz, nyest, görény, menyét, héja, bár néha ölnek puszta gyilkolási vágy kielégítésére is, nincsenek olyan tömegben, hogy az végzetes lehetne az apróvadállományra, s ezeknek megfékezésére - szerintem - elégséges a puska. De hogy egy jó orrú vizslakorcs mit tud egyetlen hajnalon elpusztítani, azt csak az tudja, aki lőtt már ilyen puffadásig telezabált dögöt, heverve a vacok mellett, amely körül hat öklömnyi nyúl volt megfojtogatva, és amikor felvágattam a hasát, abból is kifordult hat összerágott, kisebb-nagyobb nyúlfia.

(...)
A vad mégis szaporodik, bizalmas, bizalmas, élő tanújelét adva annak, hogy melyek az ő igazi hóhérai, pusztítói, és szaporodásukkal megmutatják, hogy miktől kell megtisztítanunk a határt, ha azt akarjuk, hogy állományunk ne pusztuljon, s abban örömünk legyen.
"

Fekete István: Kutya, macska meg a szürkevarjú