drMinit Creative Commons License 2007.03.02 0 0 37
Teljesen igazad van!
Amire én gondoltam, az az, hogy az első egy-két napban, maga a festék, egy kicsit megdagad, mint az ember kezén a seb, és ekkor mindenféle lámpa vagy UVB sugárzás nélkül is látható.

Volt már olyan ügyfelünk, nem is egy, aki külső felületre is kért jelölést.
És éppen nyáron, mikor verőfényesen sütött a nap.
Megnézte a feltett 24-28 jelölést, és azt mondta kér kívülre is.
Igaz kívülre nem javasolt a jelölés, de mivel nem egy ronda dologról beszélünk, sőt dekoratív, ezért megtettük.
Így összesen 52 darab jelölést csináltunk. :-))

Így, minden elemet megjelöltük, kívül-belül, meg az alúfelniket is, illetve a belső elemeket is megjelöltűk.
Igaz erre később jött vissza az ügyfél, ugyanis az alap kötelező 24.db jelölésen kívül. nincs több sablon de fillérekért rendeltünk, és az ügyfél nagyon elégedet volt.

Azóta szinte mindenkinek megjelöljük a lámpáit, kerekeit, úgymond alapáron.

Még senki sem panaszkodott hogy látszik, és nem tetszik neki, pedig nagyon sok ügyféllel tarunk szinte heti kapcsolatot, és sokan visszajönnek más miatt is, de mindenki elégedett az eredménnyel.

Szóval szerintem ha az autó fényezése megengedi, van lehetőség akár kívülre is jelölni.
Diszkrét, és dekoratív. Amúgy sem karc illetve esztétikai hiba, hanem egy kalíbrált "sorszám".
Minit
Előzmény: Krokofánt (36)