Kedves Ati356

 

Szíves invitálásod ellenére én inkább maradnék a saját tempómnál. :) Annál is inkább mivel a „tudati paradoxon” nem az a kategória amit első olvasatra könnyű lenne megérteni. A topicnyitód meghatározását azért neveztem „tudatinak”, mivel az logikailag valóban nem egyszerűen megfogható. Ennek a látszatellentmondásnak a feloldásának valójában az ember saját tudatában, önnönmaga által felállított akadályai képezik gátját. Hogy mindezt jobban megértsük feltétlenül szükségünk van az ember, a hit és az Isten kapcsolatának jobb megértésére. Ezt persze a racionalista „észember” típusának nem könnyű megtennie. Ebben a megértésben szeretnék segítségedre lenni a saját példámon keresztül,hogy végül a megoldásra vonatkozóan egy viszonylag emészthető példával szolgáljak. Először is az ember és a világ viszonyával kell tisztában lennünk. Az emberiség a történelme folyamán elsősorban két utat választott a környező világ megismerésére.Az egyik a fizikai, a másik a mentális,lelki megtapasztalás útja.A fizikai út a racionális ember elsősorban a fizikai megtapasztalásokon és kísérleteken alapuló útja. A mentális,lelki út pedig mindazt a megtapasztalást jelenti ami a fizikai megtapasztaláson kívül esik. Ez az út a pusztán fizikai megtapasztalás hitelességét elfogadó embereknek nehezen értelmezhető, hiszen magát a lelket, vagy a tudatot is csak spekulatív módon képesek meghatározni. Úgy tudom hogy a „tudományos meghatározás”szerint a lélek meg a tudat nem más,mint bizonyos bonyolult kémiai folyamatok produktuma.

De még ha valamilyen képlettel le is tudnánk azt írni általánosságban hogy mi a tudat, az egyéni szubjektum meghatározásánál már minden bizonnyal bajban lennénk. Ugyanis a

saját „én tudat” az, aminek a létezése mindenkinek a legnagyobb fejtörést okozza. Hisz

magát a Tudatot még „viszonylag könnyű” :)  értelmezni, de vajon hogyan viszonyuljunk

saját tudatunkhoz? Ugyan mi lehet az a fizikai törvényszerűség, ami előírta hogy Én, mint

X. Y., és itt most mindenki képzelje bele magát X. Y. személyébe, hogy nekem pont most és pont ekkor kellett hogy megszülessek. Nem máskor és nem valamelyik másik ember bőrében abból a sok milliárdból, aki előttem megszületett. Ez az a igazi paradoxon aminek a megválaszolására a modern tudományok eszközeivel valószínűleg sohasem leszünk képesek. Az a helyzet, hogy van két különböző tapasztalati alapokon nyugvó világnézet amiből az egyiknek a követőit,bár ezt nem tartom teljesen pontos meghatározásnak,nevezzük őket az egyszerűség kedvéért materialistáknak, a többieket pedig szintén hibásan túlzó leegyszerűsítő módon idealistáknak. Ebbe a második kategóriába ugyanis nem teljesen helyesen nem csak a teistákat, hanem azokat az un. alternatív gondolkodókat is sorolom mint pld. itt a fórumon Maaancust, aki bár nem hisz Isten létezésében mégis hihetetlenül fogékony a mentális,lelki tapasztalás iránt. A különbség a teisták és a Maaancushoz hasonló alternatív gondolkodók között elsősorban abban rejlik, hogy míg pld. a teisták az olyan általam is maradandónak ítélt értékeket mint a Jóságot és a Szeretetet elsősorban Istentől eredeztetik,addig az alternatívok mindezt nem kötik Isteni individuumhoz, de pld. ezen értékek erejét maguk is érzik és világnézetük kialakításában ezek az értékek szintén meghatározó szerepet játszanak.Nálam ennek a gondolkodásmódnak megvan az a különleges erénye is hogy ezeket az értékeket önmagukban, önmagukért becsüli és nem pedig azért mert hogy Istenhez, mint megfellebbezhetetlen  tekintélyhez vannak kapcsolva ezek a fogalmak. Számomra viszont ezek a fogalmak Isten lényegét jelentik tehát én ezt ugyanúgy tekintem mintha tudat alatt valaki velem közös értékrendet vallana. Hogy az eredeti gondolatsorhoz visszatérjek a főbb problémát ott látom a két világnézeti tapasztalati mód kapcsán hogy e két világszemlélet között igazából csak egyirányú átjárás tapasztalható.

Például én képesnek tartom magam az oda-vissza történő átjárásra, tudom ateista materialista szemmel,ezen érvrendszer fegyvereivel felszerelkezve és a mentális,lelki világ tapasztalatával együtt is szemlélni a világot.Ez a fajta gondolati átjárás viszont a fizikai tapasztalást egyedül üdvözítő emberek körében viszont alig fellelhető mert mikor érvrendszerükkel a mentális,lelki világ határaihoz érnek, akkor a saját maguk által felállított korlátaikba ütköznek. Persze vannak olyan vakhitű hívők a másik táborban is akik eleve bizonyos dogmák közé születtek, számukra sem mondanak semmit a racionalista világnak az érvei, ők életük végéig a saját dogmáik foglyai maradnak. De hogy arra visszatérjek hogy egy „racionalista észember” mint amilyennek magam is tartom magam hogyan jut el a másik világnézet megtapasztalásáig hogy erre a kérdésre megválaszoljak előbb fel kell tenni magunknak az Élet talán legnagyobb kérdését, mégpedig azt hogy: MI AZ ÉLET ÉRTELME? Amíg ezt a főkérdést meg nem

válaszoljuk magunknak addig nem is kívánom folytatni a már eddig is a topic kereteit

feszegető fejtegetésemet. Bár tudom hogy erről a kérdésről egy másik topicban már régóta folyik az eszmecsere, de ennek a kérdésnek legalább néhány szóban való megválaszolása a későbbiek folyamán még ezen topic főtémájára adott válaszomnál is különös erejű hatást fog gyakorolni. Úgyhogy kedves Ati356, várom a válaszodat a kérdésre mielőtt továbblépnék a gondolatmenetemben. :)