Odáig teljesen rendben van amit mondasz, hogy addíg amíg rabságban van valami nem lehet szabad.

 

A probléma azonban annak meghatározásában rejlik, hogy ki mit nevez rabságnak, ki kinek van rabságában, és kinek mije van rabságban.

 

Konkrétan. Hogy te mit tartasz bűnnek, gonosznak vagy hamisnak, azt többféle módon is megítélheted. Például veszel egy szent könyvet és előírásai, törvényei alapján nevezel valamit bűnösnek, vagy gonosznak. Ugyanez történik akkor is, ha erre a célra egy tekintély szavait, egy igehirdető vagy elöljáró tanításait, egy vallás szabályait veszel alapul. A közös ezekben a módszerekben az az alapvetően hibás eljárás, hogy a "bűn" és a "gonosz" megítélését helyetted másvalakire, vagy más valamire bízod, és te ezt vakon elfogadod. Különösen veszélyes a módszer, ha a megítélésnek isteni eredetet tulajdonítasz.

 

Például senkit nem melengetett bűnben az anyja, kivéve Dávidot, aki erről saját szavaival is bizonyságot tett. Őt bűnben melengette az anyja.

 

A probléma tehát abban rejlik, hogy milyen módon teszünk különbséget jó és gonosz, szent és bűnös között.

 

Mivel értelem nélkül bárkinél a jó és gonosz közötti különbségtétel megtéveszthető, a tudatlan és balga embereknél a jó és gonosz közötti különbséget mindig helyettük végzik el. Ezt használják ki azok a tanítók, elöljárók, vezetők és tekintélyek, akik azzal a ccéllal állnak elő, hogy megmondják, mi a jó és mi a gonosz, különösen azzal az indoklással alátámasztva, hogy természetesen a megkülönböztetés istentől származik.

 

Mivel helyes döntést az ember helyett mások soha nem tudnak hozni, csak ideiglenes eredményekkel tudnak befolyást nyerni, az ember folyamatosan korlátok közé szorul, hibás döntéseket hajt végre, és kijavíthatatlan károkat teremt. Hogy helyes döntést tudjon az ember alkotni, ahhoz önmagának kellene foglalkozni annak megértésével amiben él, amilyen körülmények közé kerül, tehát magára a környezetre kell figyelni döntéshozáskor, nem pedig azok tanácsaira, akik egyébként sincsenek valóban tisztában élethelyzetével.

 

A gondolkodás felébredése mellett az egyén a jó és gonosz közötti különbségtételt nem törvények alapján, hanem az élet megértése alapján fogja helyesen megalkotni. Jézus valójában ennek felismerésére buzdított, ezért ő nem fogalmazott meg konkrét bűnöket, hanem a jó és gonosz közötti helyes döntés meghozatalát az igazság keresésére bízta. Mert az igazság felismerésével eldől a jó és gonosz közötti különbség is. Ezért  mondja Jézus, hogy ha megismered az igazságot szabaddá tesz, mivel a jó és gonosz közötti hamis különbségtétel az ember életét komoly rabságban képes tartani.

 

A keresztény megítélés például nem az igazság felismerésétől, hanem egy szentnek kinyilatkoztatott könyv előírásaiból és szabályaiból veszi a különbségtétel alapjait. Mivel ez azt az irányt követi, hogy az ember ne saját maga jusson el a jó és gonosz közötti különbségtétel helyes döntésére, hanem helyette ezt tegye meg a szent könyv, vagy annak írástudója, a döntés meghozatalát máris mások értelmezései befolyásolják. Nem beszélve arról, hogy a szentnek tekintett könyvben szereplő tévedésekre  fényt így senki nem enged deríteni, amely természetesen a megítélés helyességét csak tiovább rombolja.

 

A keresztény addig nem is beszélhet szabad akaratról, amíg fel nem ismeri az általa elfogadott bűn értelmezésének hibás voltát. (Pál apostol: a bűn kárhoztatása a testben)