Kedves takarito!

 

Hogy a topic témájánál is maradjunk... semmi sem szabad addig amíg fogságban van. Így az ember akarata sem szabad addig, amíg rabságban van.

Mint ahogy a rab a rácson keresztül, csak egy ablaknyit lát a világból, úgy a bűn is egy ilyen rácsos ablak, ami korlátozza a széttekintést, és így a szabad választást, vagy máskét mondva, a szabadságra szánt akaratot.

 

A bűn a gonosz, és a hamis szeretete. Ebbe születünk bele, ez a sajátunk, és csak ezt ismerjük, mivel a jóból, és az igazból, ami egyedül Istené, nincs bennünk semmi.("Bűnben melengetett engem az anyám.")
Ezért amíg Istent meg nem ismerjük, (meg nem térünk=keressük, a szellemi igazat, és jót) nem tudhatjuk, hogy mi a jó, és az igaz. Tehát  választani sem tudunk a jó, és a gonosz, vagy az igaz, és a hamis között, ezért marad a gonosz, és a hamis!

 

A "sajátomtól" való szabadságban tudom csak akarni az igazat, és a jót.
A szabad akarat működésének kezdete az, amikor az ember ellene kezd állni a bűnnek, érdeke ellenére is!

 

Ha már szabad az akarat, akkor tudja csak az ember meggyűlölni a maga lelkét, az igazság fényénél világosan látva már annak bűnre való javíthatatlan hajlamát. (én tudom miről beszélek!)
Természetes, hogy nem a személyeket (apját, anyját, fitestvérét... stb.) kell elhagynia az embernek, hanem az azok bűnös dolgaival való közösséget, és résztvállalást annak, aki igazságban akar járni! Ezekről beszélt Jézus és nem másról Lukács idézetében!

 

Üdv: Amet