Nehéz ezt jól megfogalmazni, ne várj tőlem csodát...

 

"A levegőnél könnyebb, láthatatlanabb?"

Nem. De csak azért mondom, hogy nem, mert nem lehet a levegő sűrűségéhez, vagy színéhez mérni. A lelket nem lehet földi fogalmakkal meghatározni. Mint ahogy az érzést sem tudod pontosan meghatározni. Körül tudod ugyan írni, de ha valaki még sosem érzett egy érzést, annak hiába írod körül könyvterjedelemben, akkor sem fogja megérteni. Ezzel a tudattal, amivel élünk ebben az életben ez nem megérthető.

És ez nem baj. Nem kell mindent megértened. Ha mindent értenénk, és mindenre választ kapnánk, nem kellene a hit. A hit olyan valami, amit nem tudsz, de mégis biztos vagy benne. A hit egyébként tudati dolog, tehát ez irányítható. Olyan, mint minden más: meg kell tanulni. Azt pedig úgy lehet, hogy sokat gondolkodunk.

 

"Gondolkodik, avagy teszi valami céllal a dolgát és mi a célja és létjogosultsága egy léleknek?"

A lélek nem hisz, így nem is kell gondolkodnia, hanem tud, mert beavatott. Az elme nem beavatott, hiszen anyagi, elmúlik. Ezt sem tudom jobban elmondani. Hogy mi a célja, azt sajnos nem tudom, majd ha odakerülök, megtudom:) Nem vagyok elégedetlen, sem türelmetlen.

 

"Miért kellett neki a test?"

Ebben sem vagyok (még) biztos. Különböző vallások különbözőképpen írják ezt le. A Krisnások szerint pl. azért kerültünk ide, mert kíváncsiak voltunk arra, milyen, ha szabad akaratot kapunk. Tehát onnan kerültünk ide. Ez tehát nem is a valódi otthonunk, hanem egy átutazás. Ha megfelelően élünk (megtanulunk hinni), akkor visszajutunk. Ha nem élünk megfelelően (nem hiszünk), akkor testünk halála után marad a lelkünk e világban, és egy másik testet kap, hogy újra megpróbálhasson hinni.

Más vallás megint mást mond. Ha pl. van több teória, ami mind szimpatikus, de mégis választanod kéne egyet, melyiket választod? Nyilán azt, amit a lelked súg.

 

"a lélek inteligenciája arányos az ember ismereteivel...?"

Nem éppen. Az ember ismerete az értelmi intelligenciával arányos. A lelki intelligenciát másban mérik. Érzékenység, befogadókészség, de ezt sem tudom pontosan.

 

Platón, vagy Nietzche... mind kitűnő szellemiségek (tudati értelemben), mégsem hisznek. Talán épp azért, mint te: mert szándékosan nem akarnak elvonatkoztatni a tudattól. Nem bírják elfogadni, hogy a tudatunk véges. Sosem nyugszanak, és ezzel taszítják el maguktól a hitet.

 

Persze ez csak egy vélemény, lehet, hogy nem így van.