Albacomp: csapat kell!
Székesfehérvár - Az Albacomp Körmenden a hetedik vereségét szenvedte el a bajnokságban. Matus Gábor, a néhány hete kinevezett új szakvezető nincs könnyű helyzetben.
Matus Gábor nyolc mérkőzés óta dirigálja a csapatot, a mérlege négy győzelem, négy vereség, a bajnokikat tekintve 2-3. Aligha erre számított, amikor elvállalta a felkérést...
- Nem számolgattam abban a pillanatban. A hazai pályán a Falco KC elleni vereség a hiba, a hiányzó pont, hiszen ha hozzuk azt a meccset, most a második helyen is állhatnánk. Mert ki lehet kapni Sopronban, Körmenden, hiszen a mostani bajnokságban minden idegenbeli siker bravúr mindenkitől, ilyen a kecskeméti sikerünk is. A kupában továbbjutottunk, úgy, hogy azokon a meccseken kellett az új játékosokat beépíteni. Most már mindenhol kialakulnak a végleges játékoskeretek, tisztul a kép, igaz, azt is lehet látni, hogy nem lesz könnyű a folytatás. Mert jószerivel bárki, bárhol, bárkit legyőzhet, és ki is kaphat.
- Mit kellett elsőnek megtennie az előrelépés érdekében, mi valósult meg?
- Nem szívesen beszélek arról, ami előttem volt, mert nem láttam a csapat munkáját. Elsősorban fel kellett rázni az együttest mentálisan, de fizikailag is meg kellett újítani a társaságot. Akkor egy új ember volt itt, azóta jött még kettő, és a beépítésük időigényes. De idő az nincs. A taktikai repertoárt is bővíteni kell, Körmenden kipróbáltuk a zónavédekezést, egyes időszakokban biztató jelekkel. Emberfogásban is több variációt próbálunk, támadásban van két új figuránk, ami az új emberek számára is pozitív - a csapat érdekében. Ami a megvalósulást illeti: valamivel jobban bírják a srácok minden tekintetben a 40 percet. Az akarati tényezőkben is javulást tapasztaltam. A támadójáték terén kell taktikusabbnak lenni, a két irányítót szükséges összecsiszolni, hogy gyorsabb legyen az átmenet a védekezésből a támadásba. Tudatosulni kell mindenkiben: nem az egyes játékos nyerheti meg a meccset, hanem a csapat, mégha ehhez az egyes játékosnak extrát is kell nyújtania. A hullámvölgyeket csökkenteni kell, Körmenden 30 perc után vereséghez vezetett a 10 perc kihagyás.
- Hogy van a bőre a vásáron , és mi lehet a bajnokság, az alapszakasz végén?
- A vereségek után rosszul érzem magam a bőrömben. A folytatásban az alapszakasz után az első 4 között kell lennünk, és ez a realitás, az összes nehézség, a baljós sorsolás ellenére.
- Ehhez mit kell tenni?
- Az eddig elhangzottakat mind megvalósítani, mindenkinek meg kell találni a csapatban a helyét úgy, hogy az Albacomp csapatként működjön, ahol az egyének erősítik, és nem gyengítik, hanem kiegészítik egymást.
FMH
Copyright 2006 © Hírlap Press Kiadói Kft. - A Pannon Lapok Társasága tagja