Így van, tényleg azt írom le amit gondolok és remélek.
De szerintem nem alaptalanul:
Nekünk van a legerősebb keretünk, 9 kezdőszintű felnőtt játékos és 4 jól képzett és magas fiatal.
Negyedik helyen állunk és a kupában is versenyben vagyunk.
A csapatjátékunk is alakul (bár Körmenden most kikaptunk, azért mindenki láthatta, hogy milyen körülmények között).
Anyagi gondjaink nincsenek.
Matus, mint erősen fehérvári kötődésű edző, valszeg mindent megtesz a jó szereplésért.
Persze vannak nehézségek is:
Banks távozása után, ill. 3 új játékos érkeztével + új edzővel, sajna csapatot kell építeni a bajnokság közepén.
Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Az idei bajnokságban bármi megtörténhet a rájátszásban. Nem lepődnék meg, ha a Falco vagy a Nyíregyháza lenne a bajnok.
Ha nálunk a szakmai stáb mindent a helyére tesz, akkor jó esélyeink vannak.
Még Banks is előkerülhet (remélem költi a pénzét ezerrel :-).
Fontos lenne, hogy az 1-4-ben kezdjük a rájátszást és a kupában is bekerüljünk a négyes döntőbe.
A legnagyobb problémának továbbra is a meccsek előkészítését tartom.
Körmendre készülhettünk volna Debrecenben, erre tinglitangli laza játékkal szenvedünk egy ifista csapattal szemben. A pszichés felkészítés is elmaradt vagy gyengére sikeredett, pedig jópáran a csapatból ismerik a körmendi fílinget. Azon is csodálkoztam, hogy Brigi leütése után senki se rohant Vavrához számonkérni a történteket. Az eset után idegesek nem pedig harapósak lettünk, pedig épp a kisszünet is akkor jött.
A fiatalok játszatását többen is hiányoljuk. 8-9 játékosa minden csapatnak van, elvesztjük az előnyünket ha mi is csak ugyanennyit játszatunk.
Nincs vagy nagyon kevés a váratlan stratégia a játékunkban.
Szóval Matusnak (+ Szabcsinak) fel kell kötnie a gatyáját, mert úgy érzem a játékosok akarják a sikert és megfelelő irányítással el is érhetik. Nem irigylem az edzőket, a feladat nagyon nehéz, de nemes. :))
Tehát tényleg bármi lehet, a bajnoki döntőtől az alsóházig. Optimistaként az előbbiben reménykedek.