Persze, hogy viccelek! Most, hogy mondod mennyi atrocitással kellene szembenéznem újra gyerekként...:)))

Pere elvállalta a fasirtot, én meg a tartószerkezetet,- a káposztát vállalom, mondjuk paradicsomosan, vagy tésztán:) És akkor megoldódott minden gondod:) De ettől eltekintve, minden csili-vili a Tiéd lehet, nekem jók leszenek azok a kissé kopott ócska antik tárgyak, és akkor még össze sem tudunk veszni:)

Tudod, mikor mesélted, -meg láttam is- hogyan készülsz Fanni születésnapjára, jó Apám jutott eszembe. Na nem Rólad!:) Ő rajztanár lévén, elég jól rajzolt, festett, szobrászkodott, fát faragott, és még 70 felett is pl. kovácsolt vas tárgyakat csinált, nem is akármilyen szinten. Gyerekkoromban biztos kaptam cipőt, meg inget, meg mittudénmit, de ezek nem maradtak meg bennem. Azok viszont igen, mikor pl. a Mester utcai lakás III. emeleti erkélyéből nádtetős vadászlest varázsolt nekünk. Faragott puskákat is, rajzolt-festett mindenféle állatot a tigristől a kenguruig. De megállapodtunk, csak akkor lövünk, ha támad az állat. Hál' Istennek egyszer se kellett lőnünk:) Aztán a kisszobába Karácsony előtt 2 hétig nem mehettünk be, mert "Apátok szobrot formáz, ne zavarjátok". És Szenteste a kisszoba 3 szintes kastéllyá változott, mindhárom gyereknek külön szobával, 3 szinten (4.40 magas volt a szoba) világítással, csúszdával, létrákkal, a felső szinten mozi, (dia) étellift :) stb. Ki sem akartunk jönni sosem onnan.

És ezért becsültelek Detty, mert hidd el, erre Fanni emlékezni fog felnőttkorában is, míg ha -ahogy manapság szokás- elvitted volna a Mekibe, semmit sem jelentene neki két nap múlva. Ha van itt még a topik olvasói között gyakorló kisgyerekes szülő, nyugodtan Rólad vegyen ezügyben példát.

Na nem fényezlek tovább:)))