Nos ezek szerint Istenről szóló leírások a Bibliában csak falrahányt borsó!
Ezt hogyan következtetted ki? A Biblia egy élő, megtapasztalható és működő Istenről beszél. A megtapasztalás útját is feltárja. Bizonyságtételekről olvashatsz benne, akik ezt átélték. Mert ellentmondások, félreértések és pontatlanságok IS vannak a Bibliában, az Isten felé vezető út világosan megérthető belőle IS.
Isten, mint világosság nem csak a Bibliában jelenik meg, hanem egyéb földrészek is tesznek bizonyságot felőle.
Hogy az ember gondolkodása által alkotható merev törvényszerűségeivel meg sem próbálom leírni? Nem akarok ilyet létrehozni? Azért mert a törvények csak meghatározott feltételek és körülmények között igazak, és az igazság pedig éppen nem törvényszerűségek által érthető meg.
Vegyük a mindenhatóság fogalmát. Olyan fogalmat készítettek az emberi elme számára, amely ugyan felfogható, de nem ellenőrizhető. A mindenhatást ugyanis csakis egy másik mindenható tudná ellenőrizni és bizonyítani. Te egy másik mindenható vagy?
Miért vársz el olyan jellemzést Istenről, amit magad nem tudsz ellenőrizni? A Bibliában nem leírást adnak Istenről, hanem utat kínálnak a megismeréséhez. Ezt például a keresztények nem ismerték fel, ezért találnak ki róla elképzeléseket hit által. Hinni ugyanis könnyű, de egy utat végigjárni, ahhoz azért el kellene indulni.