„Sem háborús helyzet nem állt fenn, és a két nő fejében is megszűnt az

ellenségeskedés.”

 

Ne haragudj de ez egész egyszerűen elképesztő amit írsz. Lassan kezd olyan

érzésem lenni mintha egy pénzváltó automatával beszélgetnék. Hihetetlen

hogy az emberi empátia legkisebb szikrája is ennyire hiányzik belőled.

Szerintem egy matekpélda megoldásához is több átélő képesség kell mint

amit Te a saját történeted iránt tanúsítasz. Azt el tudod képzelni hogy ha

egy anya egy másik anya gyermekét elrabolja majd azt a bíróság elé

hurcolva azt mondja hogy inkább karddal vágják ketté a gyereket mintsem

hogy az igazi anyának ítéljék hogy ilyenkor milyen hihetetlen emberi érzések

és indulatok szabadulnak el? És erre azt mondod hogy ha a bölcs megmondja

a frankót akkor az anyák hirtelen a homlokukra csapva bevillan az számukra

hogy milyen hülyék voltak, egyszerre csak mosolyogva egymásra néznek és

kart karba öltve mint barátok távoznak a bíróság épületéből és élnek tovább

a közös házban mintha mi sem történt volna? Az hogy ez igaz legyen csak

egyféleképen valósulhat meg, hogyha a két anyát egyszerre hatja át egyfajta

földöntúli megbocsátó szeretet, és érvénybe lép a szeresd ellenségeidet elv.

Akkor viszont igazam lesz abban hogy ebben a történetben nem a bölcsességé

hanem a földöntúli ésszerűtlen megbocsátó  szereteté lesz a főszerep. Hisz

gondolj bele, a bölcs teljesítményére minden „bölcs” képes, de ugyan ki képes

megtenni azt amit a két anya megtett a bölcs ítélete után? Azonban Te

eleve kizártad a szeresd ellenségeidet tézis létjogosultságát, mivel még az

én szeretet kísérletemet is elutasítottad azzal hogy annak elvégzése eleve

kudarcba viszi az azzal próbálkozót. Pedig ez a kísérlet kispályás lelki

tréningnek számít ahhoz képest mint amit ez a két anya véghezvitt, feltéve

hogy nem kamu az egész példázat. Ha viszont igen akkor légy szíves hozzál

nekem valami jobbat.  :)