Lehet, hogy csak életkoromról teszek ezzel tanúságot, de semmi jót nem tudok mondani a hallgatók lelkének erről a rendkívül népszerű, hangokkal történő manipulálásáról. A fültépő hangerő, a morbid, visszataszító és az elmét manipuláló dalszövegek, a primitív álcázások (a Sátánt dicsérő himnuszok, amelyeket visszafordítva vettek fel és kevertek bele a felvételbe), varázslás alkalmazása a reklámtechnikában és az afrikai őserdő dobritmusai: nincs ezek között semmi, amit ajánlani tudnék.
Ahelyett, hogy szemet hunynánk olyan dolgok fölött, amivel mások képesek voltak leszámolni, hiszem, hogy a szülőknek tudniuk kell valamit az olyan zenekarok tagjainak magánéletéről, amelyek mindezt a zenei és a dalszövegekben megfogalmazott szemetet termelik. Következzék itt egy írott bizonyságtétel, amit egy olyan férfitól kaptunk, aki korábban rockkoncerteket szervezett (és amit az ő engedélyével használunk fel). Ezt írja a „The Police”, a „Duran Duran”, a „Hall and Oates” és sok más együttes turnémenedzsereként:

„Az összes ilyen turnén és körutazáson a színfalak mögött mindig ott volt a szexnek, a kábítószereknek és az egónak ugyanaz a régi háttere. A szex arra szolgált, hogy felépítse az egót, a kábítószereknek pedig életben kellett ezt tartaniuk. Láttam a rockipar legnagyobb neveit hason csúszva könyörögni egy újabb adag kokainért vagy heroinért, és bármit képesek voltak megtenni, hogy ezeket megszerezzék, az őrjöngő dührohamoktól kezdve a fellépés megtagadásáig. A különféle bandák tagjai, az élősködők és a kábítószer-kereskedők végtelen sora kerülgette őket a hátsó szobákban, a mosdókban és más rejtett helyeken. Ezek voltak a bálványai sok ezer fiatalnak, akik arra törekedtek, hogy hasonlítsanak csodálatos színpadi hőseikhez. Az iparág tele van mániás depressziótól szenvedő emberrel. Tudom, mert ezek egyike voltam.

Ez valóban a Sátán világa, ahol erkölcsök egyszerűen nem léteznek. Most keresztényként tekintek vissza arra a szellemi elnyomásra, ami merő sátánizmusként uralja ezt az egész iparágat. Tele van kéjvággyal, hatalommal, erőszakkal, féltékenységgel és totális megtévesztéssel.

Akkor pillanthattam meg először a rock and roll világát, amikor együtt laktam hat másik sráccal. Egyikük egy ma világhírű együttesnek a tagja volt. Teljesen meg volt szállva démonokkal, szobája tele volt démoni képekkel és a démonimádás tárgyaival. Két koponyát tartott kandallójának párkányán, kétszer annyi kábítószert és alkoholt fogyasztott el, mint mi. Ez utóbbi dolog megmutatkozott „A pokolba vezető autópálya” és „A Sátán szeret engem” című dalaiban. Mindkettő a toplistára került. A saját hányadékába fulladt bele a húszas éveinek a közepén.

Miután az elmúlt nyolc évben együtt dolgoztam elismert együttesekkel hangfelvételek készítése során, ez meggyőzött engem arról, hogy amint a Szent Szellem felkeni az evangéliumi zenét, ugyanúgy a Sátán szelleme van a rockzenei felvételeken. Tanúja voltam annak, amint egy-egy felvétel a slágerlista élére került és meg is tartotta ezt a helyét, mert az elrejtett, megfordítva felvett szöveg arra késztette az embereket, hogy több felvételt vásároljanak.

A tizenhárom és tizennyolc év közötti lányok korosztálya vásárolja a legtöbb felvételt. Ez teszi ki az összes eladás mintegy hatvan százalékát, Csábító hangok, bizonyos hangmagasságok és frekvenciák vannak észrevehetetlenül beleszőve a dalokba, hogy előmozdítsák a kereskedelmi forgalmat. Ezeket az érzéki hangokat vissza lehet vezetni a primitív törzsek őserdei dobjeleire.

A rock and roll a Sátán egyik nagy ütőkártyája. Ez egy megtévesztés, amely a fiatalság elméjének befolyásolására szolgál. A szex, a kábítószerek és a rock and roll szoros kapcsolatban áll egymással. Ez a romlott iparág kis híján elvette tőlem a feleségemet, a családomat, a jó híremet, a józan eszemet és az egészségemet, mert ez az út egyenesen a pokolba vezet. De dicsőség az Úrnak, amiért az Ő kegyelme örökkévaló!”



Művészek és rock and roll együttesek neve, akiknek felvételei veszélyesek: Kiss, Michael Jackson, Jimmy Hendrix, Bruce Springsteen, Billy Idol, Sex Pistols, The Damned, Twisted Sisters, Ozzy Osborne, Dio, Black Sabbath, AC/DC, John Cougar Mellancamp, Jimmy Barnes, Devo, Iron Maiden, Madonna, Blue Oyster Cult, John Denver, David Bowie, Pink Floyd, Mick Jagger, The Who. (Ezt a listát egy volt rock and roll-rajongó állította össze, aki régebben ilyen zenékre szokott elaludni. Az Úr megszabadította őt a rock and roll uralkodó szellemeitől és megtisztította korábbi vágyaitól.)



A sátánizmus másik fő terjesztője a rockzene, amelyen keresztül a divat révén a tinédzserek jelentős részét eléri. A heavy metal zenét játszó rockzenekarok sokszor okkult jeleket, szimbólumokat használnak öltözetükön, lemezborítóikon, és gyakran dalszövegeikben is a Sátánt dicsőítik. Sok fiatal csak külsőségeknek tekinti ezeket, de a gyengébb személyiségű, befolyásolható kamaszok könnyen kerülhetnek általa a sátánista okkultizmus hatása alá. Különösen igaz ez akkor, ha a divatnak hódolva, kedvenceik öltözetét utánozva magukra öltik az obskurus szimbólumokat, ezzel mintegy jelt adva, kinyilvánítva szimpátiájukat az okkult világ felé. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb zenekara, az ausztrál AC/DC „Highway to Hell” (Út a pokolba) című albumának borítóján az együttes énekese a Sátánt idéző alakban, szarvakkal és bojtos farokkal látható. Egyik dalszövegük bizonyítottan motívumot szolgáltatott egy 1985-ben Amerikában történt brutális gyilkosságsorozathoz, amelynek elkövetője az együttes rajongója volt. Tevékenysége megdöbbentő pontossággal idézte fel az AC/DC „Night Prowler” (Éjszakai portyázó) című dalának világát. Hasonló népszerűségnek örvend az Iron Maiden zenekar, amelynek kedvenc témái a varázslás és a barbárság, és akik első sikeres lemezük leghíresebb számát az Antikrisztusnak dedikálták. A vérontásról, szadista gyilkosságokról és ördögi ceremóniákról éneklő Megadeth énekese kevéssé meggyőzően azzal érvel, hogy bár ismerik a dalaikban megjelenő témákat (varázslás, sátánista áldozatok, belek kiontása), úgymond „nem helyeslik” azokat. Ez azonban nincs ráírva lemezeikre, így a zenéjüket teljes odaadással hallgató fiatalokra ugyanolyan igéző hatással bírnak ezek a dolgok, mintha bevallottan propagálnák azokat.
Éppen ilyen hévvel hirdeti a háborút, a kábítószert és az agyonverést a Metallica, melynek koncertjeit a közönség „Halj meg! Halj meg!” kántálása kíséri. Más együttesek is előszeretettel választanak sátánista kapcsolatokat és az okkultizmus iránti szimpátiát sejtető neveket, mint például Satan, Sodom, Black Sabbath vagy Possessed (Megszállottak).