vimester Creative Commons License 2007.02.21 0 0 197
 „Azért nem foglalkoztam eleve a szeretetpróbád gondolatával, mert az értelem szerintem azt is

megelőzi. A szeretetet nem kipróbálni kell, hanem gyakorolni.”

 

Kedves takarito!

 

Aggódom Érted L. Az az érzésem hogy bár a szeretetet megtestesítő Jézust tiszteled, viszont a Szeretet, mint értékrend egyre hátrébb szorul a szótáradban. Immár nem csak a bölcsesség,hanem az értelem is megelőzi azt. Ugyanakkor nem tudod értelmezni hogy mit akartam elérni a szeretetpróbával.  Szeretetpróbára annak van szüksége akinek nincs a szívében szeretet, na meg annak aki nem tudja szeretni az ellenségeit. Vagyis legtöbbünk rászorul erre a próbára L. Sajnos én is, mert mint írtam ez eddig nekem is csak nagy ritkán sikerült, akkor is inkább csak az

ellenfeleimmel szemben mert ellenségeim azért remélem hogy nincsenek. De amikor ezt sikerült megtennem akkor az így szerzett élmény minden erőfeszítésemért kárpótolt J. Érdemes lenne Neked is megpróbálnod. Ami a szemet-szemért és a ha arcul ütnek egyfelől tartsd oda a másik orcádat is kérdés látszólagos ellentmondására keresett magyarázatot illeti akkor ennek a kérdésnek a megválaszolását  szerintem egy kicsit túlbonyolítottad. Szerintem míg a dolog szemet-szemért része az elkövetőt figyelmezteti a viszont elkövetés kockázatára, addig a ha arcul ütnek egyfelől tartsd oda a másik orcádat dolog az esemény szenvedő alanyának szól. Ha már az értelemről beszélünk akkor bemutatok erről egy viszonylag könnyen érthető levezetést.  A példa a következő:

 

Én mivel Téged egy remélhetőleg szelíd embernek gondollak, ezért a szereposztásban

 a szenvedő fél szerepét osztom rád L. Teszem azt vadnyugati parti zajlik ahol megtámadnak és aljas módon valaki kiszúrja az egyik szemedet. Erre Te egy pillanatra gondolkodóba esel. Átfut rajtad a Biblia egész zavaros értelmezése. Csak az a baj hogy pillanatnyi zavarodban nem tudod eldönteni hogy melyik értelmezését fogadd el. Mondjuk a természetes reakció győzedelmeskedik benned, elfutja az agyadat a vér és a szemet-szemért elvét alkalmazva  kést rántasz és Te is kibököd az ellenfeled szemét. Igen ám de pillanatnyi örömöd nem tart sokáig hogy egyenlítettél, mert ellenfeled is ezt az elvet vallja és újratámad. Mi ennek az akciónak az eredménye? Az hogy Te ott állsz szem nélkül míg ellenfeled fél szemmel. Ekkor persze Te újra szúrnál, csak az a baj hogy mivel most már immáron ott állsz vakon,az ellenfeledet pedig nem találod el.Mivel már nem tudsz mit  tenni, ezért búsan hazatántorogsz  és közben azon gondolkodsz  hogy vajon mit rontottál el. Szerintem erre közben már magad is rájöttél. Azt hogy felindultságodban rosszul értelmezted a Bibliát, és a rossz elvet alkalmazva a bugyuta ha arcul ütnek egyfelől akkor tartsd oda a másik orcádat is elv helyett a sokkal „ésszerűbb” szemet-szemért elvet alkalmaztad. Pedig csupán a szerepedet tévesztetted el mivel a támadó szerepébe képzelted magad, pedig mindketten tudjuk hogy Te voltál a szenvedő fél. Persze a támadó sem járt sokkal jobban mert neki az egyik szeme bánta hogy nem figyelt az intésre, de ő legalább  nem esett ki a szerepéből ezért az egyik szemét megtarthatta.

Persze mondhatnád hogy nem volt jó a szereposztás mert Te is támadhattál volna, de hát

Te ugye egy szelíd ember vagy és bizony a szelíd ember szelídségével sokan visszaélnek

Viszont ha helyesen értelmezed a Bibliát és betartod a Törvényt akkor legalább 2 szemet

megmenthettél volna és talán a támadód is később megbánva tettét hogy egy ilyen ártatlan

lelket bántott igaztalanul aki pedig bár megtehette volna hisz nála is volt kés amivel éppen

a 10óraiját készült elfogyasztani mégsem tette hanem megadóan tűrte a sorsát. És most

remélem hogy nem azt mondod hogy hülye volt, mert Ő volt a legnagyobb hős a Világon mert áldozatvállalásával esélyt adott az embereknek a gyűlöletlánc megszakítására és a Világ jobbá tételére. Kedves takarito érted már a szeretet Erejét, mert ha hátrasorolod

a szótáradban akkor egyszer csak olyan hátul találod majd hogy meg sem fogod találni.

És hiába tartod magad bölcsnek és értelmesnek ha mindez nem párosul Szeretettel akkor mindez fabatkát sem ér és akkor az általad lenézett Pálnak lesz igaza és bölcseleteddel együtt az ördög kezére fogsz jutni. Kedves takarito kérlek vedd fontolóra mégegyszer

a Szeretetpróbát, de ha szerinted ezt nem engedi meg az értelmed akkor esetleg lehet

gyakorolni is. Ha javasolhatom mindjárt kezdetben itt van Neked például az általad oly nem kedvelt Pál is mert ő szerintem kiváló gyakorlóalany lenne számodra mert jogosan vagy jogtalanul de szerintem őt utálod a legjobban J.

Előzmény: takarito (189)