Tény, hogy jól játszik az ausztrál, de a kritikus pillanatokban mindig marha nagy szerencséje van. Gondolom, már az arca is megnőtt, hogy egymás után megverte Hednryt, Sullivant és Davist. Egyszer-egyszer persze mindenki lehet győztes, emlékezzetek csak vissza Maguire, Murphy, Dott, Dong vagy Lee győzelmeire. Egyszer nyertek, aztán utána szinte semmit sem produkáltak. Volt egy alkalom, mikor összejött, és ennyi. Ettől az én szememben még nem lettek klasszisok. Viszont tény, hogy az új generáció egyre inkább tért hódít és helyet követel magának.

Higginson esetében inkább az elgondolkodtató, hogy még hány olyan játékos lehet, aki ott van a másod-harmad élvonalban, nagyon jól tud játszani, de ez nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy bekerüljön az elitbe, majd egyszer csak hirtelen történik valami, és olyat produkál, amilyet még sohasem az azt megelőző tíz évben. Mert szerintem az evidens, hogy nem a játéktudás hiányzik, hanem valami más, amit szinte meg sem lehet határozni. Talán az önbizalom? - fene tudja.

Mindenesetre én Higginsonnak drukkolok, messze rokonszenvesebb figura.