cybulka Creative Commons License 2007.02.14 0 0 721
A Magyar Reichstag - meg Hacsek és Sajó


http://www.gondola.hu/cikkek/52830

Hacsek (H): - Szép napot, Sajókám! Hallotta a Teve utcai esetet? Hallatlan!
Sajó (S): - Most nem hallgatok semmit, most olvasok.

H: - Mit olvas, maga elmaradt tudattal élő?

S: - Éppen azt, hogy 2002-ben az egyik gépírónő a Teve utcai rendőrpalotából nemi erőszakkal vádolta meg kollégáját, egy kihallgatótisztet.

H: - Azt nem írja a maga újságja, hogy milyen atrocitás érte az üvegpalotát?

S: - dehogynem. Az áll még itt, hogy „a Teve utcai üvegpalotát nem először használják eredeti rendeltetésén túl. A még vadonatúj palota falát az akkori dandártábornok oly módon szentelte fel, hogy egyidejűleg sikerült megszüntetnie hólyagjának feszítését. A házon belül hosszabb időn át csempészett aranyat is árultak, ami nagy népszerűségnek örvendett a dolgozók körében. Ott vásárolt karácsonyi ajándékokat az első adófőnyomozó is. Most itt van ez a házon belüli erőszak, és még ki tudja, mi mindenről nem tudunk?!”

H: - Ne zagyváljon itt nekem a házon belüli erőszakról, amikor a házon kívüli erőszaktól zeng a város, az ország.

S: - Ja, Éberlingre gondol?

H: - Miberlingre, te ősz jampec?

S: - Hát a Magyar Nemzetnek arra fotósára, akit tavaly júniusban megagyaltak a rendőrök, mert nem csak a randalírozó futball huligánokat, de az őket agyaló közegeket is lekapta.

H: - Térj magadhoz, ember! Én a lövöldözésről beszélek.

S: - Ahá, az Astoriai csatáról! Ott, tavaly októberben bizony lőttek, gumilövedékkel meg könnygázgránáttal. Folyt a vér, még a szem is…

H. - Ne dühítsen, Sajó Úr! Mikor lő a rendőrség gránáttal? Aknavetőt meg csak a katonaságnál használnak, annak a lövedékét nevezik gránátnak, s azt is csak csatában alkalmazzák.

S: - Miért, nem ezt mondtam?

H: - Mit, maga elfuserált mesterlövész?

S: - Hát a csatát! Az Astoriánál!

H: - (Haját tépi:) Slussz, Astoria téma be van fejezve. Én most a sorozatlövésről beszélek. Már a hüvelyeket is megtalálták az épületen kívül.

S: - Azt a kihallgatótiszt is megtalálta. Igaz, az épületen belül. Pedig, (kacsint) házi nyúlra nem lövünk!

H: - Most nem a maga gépírónőjéről szól a fáma, maga szexmániás Matuzsálem!

S. - Miért, Hacsekkém, tud jobbat?

H: - Csak rosszabbat tudok, maga szexkannibál! Ha nem vette volna észre, arról írnak az újságok, arról szólnak a rádió és tévé adások, hogy megtámadták a Rendőrpalotát.

S: - És el is foglalták?

H: - Dehogy foglalták. Tegnap hajnalban a József Attila Színház parkolójából lőttek ki egy sorozatot a Teve utcai palotára.

S: - Minek?

H: - Hogy-hogy „minek”?!

S: - Hát ha nem foglalták el, mint 1917-ben a Téli Palotát, vagy mint 56-ban a pártszékházat a Köztársaság téren, akkor minek pazarolták a muníciót?

H: - Hát hogy féljenek tőlük.

S: - Kiktől?

H: - Hát azoktól!

S: - Ja, az más.

H: - Mi más, mi az hogy „más”, maga idült nyugdíjjal élő?! Mit tud maga azokról?

S: - Semmit. Én csak „ezekről” tudok. És vegye tudomásul, hogy most áll össze a mozaikkép.

H: - Csak ne akarja itt nekem megjátszani a nagy rendőrnyomozót!

S: - Isten ments! Én csak a régi könyvekben búvárkodom. Itt, ebben olvasom, hogy a nácik az 1932. novemberi választáson kétmillió szavazatot vesztettek, támogatottságuk 37,3-ról 33,1 százalékra, képviselőik száma 230-ról 196-ra csökkent. Hindenburg 1933. január 30-án mégis Hitlert, a nemzetiszocialisták pártvezérét nevezte ki kancellárrá, koalíciós kormány élére. A Hitler elérte, hogy március 5-re új választásokat tűzzenek ki. Mondja csak, Hacsekkém, „ezek” mennyit vesztettek az önkormányzati választásokon?

H: - Ha azt akarja ezzel mondani, hogy a mostani kormányfő azonosítható az akkorival…?!

S: - Ezt maga mondta, nem én. Na szóval egyszerre csak 1933. február 27-én - mondom az év februárjában! – kigyullad a Reichstag épülete…

H: - Hogy merészel párhuzamot vonni...?! Vegye tudomásul, hogy a magyar miniszterelnök mindjárt a támadás reggelén megjelent a helyszínen, és kijelentette: Nem lehet nem észrevenni, hogy az egyre radikalizálódó cselekményeknek felépül egy láncolata, ami arra figyelmeztet bennünket, hogy ezen az úton nem szabad tovább menni. Ebben az esetben a rendőrséget, a köztársaság egyik alapintézményét érte támadás, ezért az a dolgunk, hogy támogassuk a rendőrséget és kifejezzük vele szolidaritásunkat.

S: - Na látja, nincs itt semmiféle párhuzam, hiszen a birodalmi kancellár este sietett a helyszínre, ahol kijelentette – olvasom - "Most nincs kegyelem, aki az utunkba áll, azt leütjük. A német nép nem lenne megértéssel a lágyság iránt.”

H: - Slussz, vegye tudomásul, egyszer s mindenkorra végeztem magával, maga, magaaaaa bőrfejű populista!

S: - De Hacsekkém, én csak a történelmet idéztem! Tehetek én arról, hogy mások is megpróbálkoznak vele?!