Szia Szomorce!

 

Egyrészt szerintem igaz, hogy a gyerek megijedhet a mesében a farkastól, a banyától. És sokkal több mindentől függ a dolog, nem egyetlen tényezőtől.. Például vannak eleve fantáziadús és kevésbé fantáziáló gyerekek, vannak akik erre érzékenyebbek, és vannak, akik arra.  Az egyik megijed, a másik nem. Életkortól is függ a dolog. Attól is, hogy a nagymama vagy a vadász helyébe képzeli magát. És szerintem ennyiből baromira nem lehet a szülőket lesajnálni. Ismertem gyereket, aki a hangyától félt, a kutyától nem. Akkor a szülei érzelmi élete reggel még tragikus volt, amikor hangyával találkozott, de estére, amikorra jött a kutya, már minden rendben volt? Na, ne.....

 

(Zárójelben jegyzem meg, hogy szvsz nem feltétlenül baj, ha megijed néha, de azért csínján kell bánni a dologgal. Tehát nem vetem el automatiksuan ezeket a meséket, de szvsz sokszor meg kell beszélni velük, fel kell oldani az esetleg mégis megjelenő feszültséget stb. Amit persze elvileg mindannyian tudunk, oszt vagy van időnk, energiánk rá, vagy nincs. :-( És szvsz nem mindegy, hogy melyik gyereknek melyik életkorban meséljük. Szerintem van gyerek, akinek 5 évesen lehet/kell az, ami a másiknak 7 évesen.)

 

Én nem vagyok az építész szerepében, csak arra akartam utalni, hogy a dolgok szerintem nem olyan fehéren-feketén egyszerűsíthetők, mint egyes pszichológiai tárgyú írások elkövetik néha, egyetlen tényezőt kiemelve egy komplex, ráadásul időben változó folyamatból. Lehet, hogy hiba, de én az embereknél nem hiszek abban, hogy egyetlen okra lehetne visszavezetni akármit is. (Legyen az genetika, szülő, anya-komplexus, stressz, szegénység, gazdagság, tv... bármi.)

 

Üdv:

 

halihó