Érdes anyanyelvünk

"Magyarok! Minden összeomolhat, átváltozhat, de ti világvégeiglen megmaradtok. Elég sokan talán egyszer se lesztek, de végképpen soha el nem fogyhattok"

Az mai napság sokakat sért. Én azonban, nézegető, olvasgató típus lévén, mi mást tehetnék, mint hogy nézegessem a könyvespolcomat, s ősi horgász-vadász-madarász ösztöneimnek engedelmeskedve, régi és új áldozatokra lessek. Legeltetem a szemem a sajtótermékek és könyvek kötött vagy kötetlen bordázatán, akár a juhász teszi tekintetével a nyáján, s mire bukkanok: egy sötétben bujkáló, populista módon nemzetieskedő, magyarkodó, nacionalista szószátyár népbutító irodalmi álcába rejtett mételyére. Így hinti: „…én újra megtanultam, amit már elfelejteni kezdék, hogy van külön magyar vér és talán egy külön isten is. Egy csodálatos mag a lélekben, mely se puha nem lesz, sem össze nem zúzza semmi erő, mely kicsírázik, előbújik, szántás nélkül, esőben, fagyban, szárazságban, még ha sziklát is hempergetnek rá. Magyarok! Minden összeomolhat, átváltozhat, de ti világvégeiglen megmaradtok. Elég sokan talán egyszer se lesztek, de végképpen soha el nem fogyhattok.” Ki lehet ez az Árpád-sávos lobogólepelben vándorló lélekkufár, ez a turulmadaras vészmadár, aki az Országgyűlés padsoraiból ily szókkal merte illetni és félrevezetni a Nagy-Magyarország bódulatában tévelygő szavazók kisebb tömegét?

Elárulom: Mikszáth Kálmán képviselő, az Úr 1893-ik esztendejében.

Jakab Lőrinc - erdélyi napló