Örülök, hogy még él az általam indított fórum, és talán tudunk segíteni néhány kétségbe esett embernek.
Akik a rendőrségre mentek, azok sajnos egyáltalán nem írtak később ebbe a fórumba. Hogy miért, azt csak találgatni lehet, szerintem nem jutottak semmire a rendőrségen. De lehet, hogy tévedek.
Én annak idején már több felszólítást kaptam, mint te, szerintem lehetett már 6 is, nem tudok igazán visszaemlékezni, de azt tudom, hogy már végrehajtóval is fenyegettek. Ekkor gurultam be, hogy miért fenyegetnek engem végrehajtóval olyan dologért, amit nem rendeltem meg. Akkor néztem utána, hogy mit is lehet tenni, mert engem is - hozzád hasonlóan - nagyon idegesítettek a felszólítások. Mindenkinek mondom ugyan, hogy nem szabad velük foglalkozni, de bevallom, hogy engem is foglalkoztatott és idegesített a dolog.
Amikor azonban végére jártam az ügynek, és kiderítettem, hogy a svájci kereskedelmi és iparkamara szerint a cég nem is létezik, valamint utánajártam annak, hogy törvény van arra, miszerint a meg nem rendelt áru ellenértékét senki nem követelheti, akkor ezekkel a tényekkel fölfegyverkezve, és német fórumok valamint az egyik osztrák rádió tanácsát kimásolva és mellékelve írtam egy faxot nekik. Azóta nem küldtek nekem semmit.
Ha írni akarsz nekik, akkor faxon tedd meg, mert annak nyoma van, nem mondhatják, hogy nem kapták meg a leveledet. Hivatkozz arra, hogy ők egy nem létező cég, és hogy tudod, hogy meg nem rendelt, és főleg kézhez nem kapott áruért nem kérhetnek tőled pénzt, továbbá kérd meg őket, hogy hagyjanak békén, különben te jelented fel őket zaklatásért.
Sok sikert, és mielőbbi megnyugvást kívánok!