Reményik Sándor:
A költözõk

Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad,
S körüllengi titkon a falakat.

S legyen bár ezer lim-lommal tele,
Üres az elhagyott lak ürege.

S ki helyünkbe jõ, néha visszadöbben
És meg-megbotlik néha a küszöbben.

És néha meg-megrémítik az árnyak,
Kik minden zugban ülnek s reánk várnak.

És metszõ hideg száll szíve fölé:
Egy emlék, ami nem volt az övé!

S néha úgy érzi: valamije nincs -
És égeti a kezét a kilincs.

És néha fel-felriad éjféltájban,
Pedig tán csak a szú õröl a fában!

És néha lehanyatlik a keze -
Csend van, - egy átok teljesedik be.

Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad
S körüllengi titkon e falakat.

Mi elmegyünk, - s amíg távol leszünk.
E város ott lesz, ahol mi leszünk.