Átfutottam az eddigi irományokat.
A guevadani rémről (bocs ha rosszul írom):
Szerintem szinte 100 %, hogy farkas volt. Valljuk be, hogy a szabadon engedett, vagy idomított oroszlán, hiéna nagyon abszurd. Sorozatgyilkos inkább elképzelhető, de az nem tud jelentős mennyiséget enni, és olyan sebeket elyteni, valamint itt egyértelműen állatot írtak le. A national geographicos indiai esetnél is farkas volt a tettes, ott is volt aki felnagyította, sőt embernek, kitudjaminek nézte. Olyan viszont nemigen volt, hogy embert néztek vadállatnak.
Itthon szinte kipusztultnak tekinthető a farkas, csak néhány egyed él Gemenc környékén, illetve a Zemplénben. Pár évtizede mégis lőttek 90 kg-s aranyérmes hímet ! El lehet képzelni mekkora, ha egy németjuhász 40 kg jóesetben. Ilyen méretű hímek már magányosan járnak , egy éjszaka simán megtesznek 50-60 km-t.
Az 1700-as években meg ugye jóval több farkas volt, így nagyobb az esélye a szélsőségesen nagyra nőtt, esetleg genetikai okok miatt mégnagyobbra nőtt farkasnak. Egy ilyen, falkából kiszorult egyed könnyebben emberevővé válhat, mivel magányosan nehezebb elejteni a zsákmányállatokat, pláne ha már öreg, vagy sérült pl. a fogazata. Nincs ebben semmi misztikus.
Más: ma a hiradóban volt, hogy japán partoknál, 1500 m-es mélységből kifogtak egy 1,5 m-es cápát (talán szellemcápa ?), akváriumba rakták és még élt másfél óráig, mutatták is ahogy úszkált, extrabizarrul nézett ki.