Aludni tér

Felébred bennem
a csönd, csipát
morzsol,nem köszönt,
csak rímet szór elém.
 
Csosszan egyet,
érzem én: gondolattá
érik minden óra,
ketyegése, mutatója,
bánatot szór elém,
talmi gyöngyeit.

Kacagva szórja az
idő a könnyeit, mik
gurulnak bennem
fényesen, ostobán,
mint fájdalom-buborék.
 
S mennyi, mennyi még,
szótlanul bújni, árván,
ölelném, megkívánnám,
mi bennem aludni tér.