Sokat foglalkozott a fehérekkel is, mint a tél, elmúlás jegyeivel -szerintem (Szindbád útja a halálnál, Téli út, Hófúvásban), az évszakok is fontos szerepet kapnak (jellemzően ősz, tél, kora tavasz). viszont szürkéket nem érzek. Nem tudja bennem a szürke köd érzetét kelteni. Azt a nyirkos, mindenhova befurakodó, mindent eláztató ködöt nem érzem. Helyette a fehér, vagy barna ez a köd. Fekete sincs. A vörös sokfelé felbukkan, több árnyalatban, leginkább, mint a szenvedély jelképe (szívalakú arc - nekem ez is hordoz ilyesféle tartalmat), a sárga és a kék érzés is elég ritka. Utóbbi főleg a hideghez kapcsolódik, néha az éjszakához. Ami sose fekete.

A helyszínek is változatosak, mégis egységesek. A citált darab bennem semmiképpen se tudja valamely Felvidéki kisváros érzetét kelteni. Sokkal inkább az egyik tüneményes boszniai, vagy dalmát kisváros, a kis, ívelt, török hídjával, fehérre meszelt, és kőházaival. Aztán az Alduna, az Alföld, poros kisvárosaival, Pest és Buda, a Keleti -határszélek, temetők, templomok, hosszú, dicső múltra visszatekintő korcsmák és fogadók, színházak, füstös állomások... Viszont Erdély és a tenger kimaradt. Furcsa, nem?
Ezek a helyszínek a fejemben olyan tisztán tűnnek elő, mintha síkfilmes géppel készült képek között böngésznék. Egyrészt.

Most látom, hogy eléggé sikerült magam összecsavarni az előző okfejtésemben, mindjárt kijavítom.

hsoma